A Vörös Ördögök már a spanyol kapus utáni időket tervezik, mert úgy fest, hogy jövőnyáron továbbáll a 32 éves rutinos hálóőr.
(Photo by Marvin Ibo Guengoer – GES Sportfoto/Getty Images)
A Manchester United az FC Porto kapusával, Diogo Costával pótolná a szezon végén szinte biztosan távozó David de Geát a Sky Sports értesülései szerint.
A portugál kapuvédő kiváló teljesítmény nyújt a Bajnokok Ligájában, de mellette a portugál élvonalban is hétről hétre remek formában véd, így nem is meglepő, hogy Fernando Santos szövetségi kapitány is első számú kapusként számít rá a válogatottban.
A spanyol portás szerződése pedig a szezon végeztével lejár, amelyet egyelőre nem is kíván megújítani, ennek következtében Diogo Costa iránt már most érdeklődnek a manchesteriek, akivel hosszútávra terveznének, hiszen még csak 23 éves, de már most kiváló teljesítménnyel rukkol elő folyamatosan.
A 7-szeres portugál válogatott labdarúgó a Porto csapatában járta végig a ranglétrát, amelynek felnőtt keretébe 2019-ben került fel. Az igazi áttörés azonban az elmúlt idényben érkezett, amikor beverekedte magát a kezdőcsapatba. Összesen 87 tétmérkőzésen védhette a Sárkányok kapuját, amelyekből 36-ot hozott le kapott gól nélkül.
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt