Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Copa del Rey: büntetőpárbajra kényszerült negyedosztályú ellenfelével szemben a Rayo Vallecano! – eredmények

Tovább folytatódtak Spanyolországban a Király-kupa küzdelmei, ahol a keddi 8 mérkőzést követően ezúttal 12 találkozót rendeztek meg.

Alaposan megszenvedett a továbbjutásért a Rayo Vallecano csapata, amely a negyedosztályú Saguntino otthonában lépett pályára. A Rayo hiába játszott a 90 perc és a kétszer 15 perces hosszabbítás során is jelentős fölényben, 21 próbálkozásukból egy sem járt eredménnyel, így jöhettek a büntetők, ahol végül 3:1-es sikert arattak Falcaoék, és bejutottak a legjobb 32 közé. A többi élvonalbeli klub ennél jóval simábban vette ezt a kört: a Valladolid és a Real Sociedad is 5-5 lőtt gólig jutott, míg az Osasuna és a Sevilla is háromszor vette be az ellenfele kapuját. Az alacsonyabb osztályú csapatok összecsapásain több meglepetés is született: a negyedosztályú Ibiza például hazai pályán győzte le a két osztállyal feljebb szereplő Eibart, ezzel minden bizonnyal a játéknap egyik legnagyobb meglepetését szolgálva. Ezen kívül két harmadosztályú gárda, a Ceuta és a Pontevedra is másodosztályú ellenfelet búcsúztatott, valamint a szintén harmadosztályú Logrones büntetőpárbajban múlta felül az egy osztállyal feljebb játszó Albacetét.

A játéknap eredményei:

Ibiza Islas Pitiusas (IV.) – Eibar (II.) 1-0 (0-0)
Gólszerző: Sanchez J.A. (69.) ill.-

Levante (II.) – Andorra (II.) 2-1 (2-0)
Gólszerzők:
Brugui (12.), Cantero (42.) ill. Gil (59.)

Merida AD (III.) – Alaves (II.) 0-1 (0-1)
Gólszerző: – ill.
Sevilla (25.)
Kiállítás: – ill. Duarte (90+5.)

Numancia (III.) – Sporting Gijon (II.) 0-3 (0-2)
Gólszerzők:
ill. Milovanovic (7., 9.), Garcia (90+4.)
Kiállítás: -ill. Djurdjevic (75.)

Saguntino (IV.) – Rayo Vallecano 0-0 (0-0) b.u.: 1-3
Gólszerzők:
ill.-

Arenas Club (IV.) – Valladolid 1-5 (1-2)
Gólszerzők:
Bengoetxea (29.) ill. Escudero (35.), Weismann (45.), Sanchez (53.), Perez (77.), Leon (81.)

Arnedo (IV.) – Osasuna 1-3 (0-3)
Gólszerzők:
Amelivia (65.) ill K. Garcia (13., 31.), Barja (14.)

CD Coria (IV.) – Real Sociedad 0-5 (0-3)
Gólszerzők:
-ill. Navarro (5.), Cho (17.), Mendez (45. – büntető), Karrikaburu (79., 84.)
Kiállítás: Pedro Melli (74.) ill. –

Ceuta (III.) – UD Ibiza (II.) 3-2 (2-2)
Gólszerzők:
Gonzalez (14., 48.), Rodri (21.) ill. Lafarge (5. – öngól), Zenitagoia Arana (45+4.)

Pontevedra (III.) – Tenerife (II.) 2-1 (2-0)
Gólszerzők:
Gueye (2., 16.) ill. Romero (64.)
Kiállítás: Pino (86.) ill. Jose Angel (86.)

Torremolinos (IV.) – Sevilla 0-3 (0-1)
Gólszerzők: -ill.
Alvarez (31.), Dani (57. – öngól), Jordan (90+2.)

UD Logrones (III.) – Albacete (II.) 0-0 (0-0) b.u.: 4-3
Gólszerzők: -ill.-

A forduló korábbi eredményei és további programja:

Kedd:
CF Intercity (III.) – Mirandes (II.) 2-0
Diocesano (IV.) – Getafe 0-2
Guadalajara (IV.) – Elche 0-3
AD Alcorcón (III.) – FC Cartagena (II.) 1-1 b.u.: 2-4
Guijuelo (IV.) – Villarreal 1-2 h.u.
Real Unión (III.) – Mallorca 0-1
Sestao River (IV.) – Athletic Bilbao 0-1
Atlético Paso (IV.) – Espanyol 0-1

Csütörtök:
19:00 Cacereno (IV.) – Girona (Tv: Sport 2)
19:00 Eldense (III.) – Burgos CF (II.)
19:00 Gernika (IV.) – Celta Vigo
19:00 Linares (III.) – Racing Santander (II.)
21:00 Arenteiro (IV.) – Atletico Madrid (Tv: Sport 2)
21:00 Gimnastic (III.) – Malaga (II.)
21:00 La Nucia (III.) – Las Palmas (II.)
21:00 R. Oviedo (II.) – Granada (II.)