Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint a Real Madrid együttese készen áll csillagászati összeget fizetni az angol középpályásért…
(Photo by Joachim Bywaletz/DeFodi Images via Getty Images)
Az ESPN információi szerint a Real Madrid bizakodó azt illetően, hogy 100 millió eurós átigazolási díj ellenében meg tudja szerezni Jude Bellingham játékjogát a Borussia Dortmundtól.
A forrás kiemelte, hogy a két klub igazgatói közti jó kapcsolat segíthet az átigazolás létrejöttében, és a madridiak azt remélik, hogy a most megnyílt téli átigazolási időszakban felgyorsulhatnak a tárgyalások a felek között.
A 19 esztendős angol középpályás annak idején a Birmingham City csapatában nevelkedett, melynél a 2019-2020-as idényben alapember volt a másodosztályban. Bellingham a klub történetének legfiatalabb játékosaként debütált 16 évesen és 38 naposan, egyúttal a csapat valaha volt legfiatalabb gólszerzője lett (16 év és 63 nap). Ezt követően 2020-ban 25 millió euróért cserébe került a BVB kötelékébe, ahol az elmúlt bő két év alatt már több mint száz tétmérkőzést lejátszott. A tehetséges játékos a Bundesliga előző idényében már alapembernek bizonyult, 32 mérkőzésen három találat és nyolc előkészítés fűződött a nevéhez, miközben ígéretes párost alkotott a nyáron a City-hez távozó Erling Haalanddal.
Bellingham a mostani szezonban 22 mérkőzésen kilenc alkalommal volt eddig eredményes.
Emellett fiatal kora ellenére a 2020-as bemutatkozása óta már 22 mérkőzésen játszott az angol válogatottban, a közelmúltban megrendezett világbajnokságon is pályára lépett.
Ugyanakkor Bellinghamért éles lehet a verseny, hiszen a “királyi gárda” mellett nem titkoltan a Manchester City, a Manchester United és a Liverpool is szívesen látná őt soraiban.
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot