Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Tapasztalt hátvédet szerződtetett a Napoli – HIVATALOS

Az olasz bajnokságot (Serie A) a legutóbbi, szezonbeli első veresége ellenére vezető Napoli változtatást hajtott végre a játékoskeretében…

A Napoli együttese a szombati napon megerősítette, hogy megszerezte a Sampdoriától a rutinos lengyel jobbhátvéd, Bartosz Bereszynszki játékjogát, akiért cserébe a fiatalabb Alessandro Zanolit irányították a genovaiakhoz.

A déliek új szerzemény vételi opcióval kölcsönben érkezett a csapathoz, azok után, hogy hét éve a Sampot erősítette. Bereszynszki 2017 januárja óta minden sorozatot figyelembe véve 187 találkozón erősítette a Blucerchiati sorait. Hazája válogatottjában 2013 óta 50 alkalommal lépett pályára, Olaszországba való átigazolása előtt Lengyelországban a Lech Poznan és a Legia Varsó színeit viselte.

A nála nyolc évvel fiatalabb Zanoli a 2021-2022-es szezonban debütált a Serie A-ban, amikor 12 találkozón jutott szóhoz, az aktuális idényben azonban egyetlen bajnoki mérkőzésen vetették be. A tehetséges bekk korábban a 2020-2021-es idényben a harmadosztályú Legnago Salusban szerepelt, ahol 35 bajnokin foglalkoztatták. Valószínűleg a Sampdoriában több lehetőséghez juthat majd, mint a Napoliban tette.

Az üzletet végrehajtó két csapat vasárnap este 18 órától éppen egymás ellen fog pályára lépni Genovában, és a Napoli be is nevezte a találkozóra Bereszynszkit, aki így jól ismert környezetben debütálhat új csapatában.