Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

LaLiga: Dembele gólja döntött a spanyol rangadón – videóval

Hihetetlen szoros mérkőzést hozott az Atletico Madrid és az FC Barcelona összecsapása, amelyen Dembele volt a nyerőember…

(Photo by Mateo Villalba/Quality Sport Images/Getty Images)

Robert Lewandowski nélkül is nyerni tudott az FC Barcelona a Metropolitano Stadionban, így megőrizve a helyét a spanyol élvonal tabellájának első helyén.

A mérkőzés egy igazi ki-ki meccsnek indult, csak úgy, ahogyan azt a nézők és a rajongók elvárták, azonban az első félidő folyamán a Barca francia támadója, Ousmane Dembelé villant meg, akinek a találata egy gólost előnyt, és mint később kiderült meccslabdát is jelentett az összecsapáson.

A második félidő folyamán az Atletico Madrid rálépett a gázra és már-már úgy tűnt, hogy a hatalmas madridi nyomásnak meg lesz az eredménye, hiszen Diego Simeone csapata sokkal több helyzetet kidolgozott mint a nagy rivális, azonban a Barca kibekkelte a hajrát, amely folyamán a kedélyek is elszabadultak, hiszen Savic és Torres is egy-egy piros lappal hagyta el a játékteret.

A Barcelona az utolsó percek folyamán a gólvonalról mentett labdát, így megőrizve a vezetést és a 3 pontot, amely jelenleg az első helyet éri a katalánok számára.

A Villarreal elleni bukásának köszönhetően így a madridiak már nem pontegyenlőséggel másodikak, hanem 3 ponttal lemaradtak Xaviék mögött, akik így magabiztosabban várhatják a folytatást…

Atletico Madrid – Barcelona 0-1 (0-1)
Helyszín: Metropolitano Stadium (Madrid) Vezette: Munuera Montero J.
Gólszerzők: – ill. Dembele (22.)
Kiállítás: Savic (90+2) ill.Torres F. (90+3)

Atletico Madrid: Jan Oblak, José María Giménez, Stefan Savic, Reinildo Mandava (Sergio Reguilón), Nahuel Molina, Pablo Barrios (Geoffrey Kondogbia), Koke (Thomas Lemar), Yannick Carrasco (Álvaro Morata), Marcos Llorente, João Félix (Ángel Correa), Antoine Griezmann.

Barcelona: Marc-André ter Stegen, Andreas Christensen, Ronald Araújo, Alejandro Balde (Marcos Alonso), Jules Koundé, Sergio Busquets (Sergi Roberto), Frenkie de Jong (Franck Kessié), Gavi (Raphinha), Ansu Fati (Ferran Torres), Pedri, Ousmane Dembélé.

A forduló további programja:

Péntek:
Elche – Celta Vigo 0-1
Valencia – Cadiz 0-1

szombat
Villarreal – Real Madrid 2-1
Mallorca – Valladolid 1-0
Espanyol – Girona 2-2

vasárnap:

Almeria – Real Sociedad 0-2
Rayo Vallecano – Betis 1-2
Sevilla – Getafe 2-1
Atlétio Madrid – FC Barcelona 0-1

hétfő:
21:00 Atheltic Bilbao – Osasuna (Tv: Spíler 2)


Standings provided by Sofascore