Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Továbbra is nélkülöznie kell két játékosát a Real Madridnak

Továbbra is sérüléssel bajlódik a Real Madrid két játékosa, akiknek így még további két meccset kell kihagynia. 

(Photo by Antonio Villalba/Real Madrid via Getty Images)

A Real Madridnak továbbra is nélkülöznie kell két játékosát a következő két meccsen, név szerint David Alabát és Aurelien Tchouamenit. Mindkét játékos kihagyta a vasárnapi Spanyol Szuperkupa-döntőt is, amelyen a királyi gárda 3-0-ra kapott ki a Barcelonától. A páros legutóbb január 7-én, a Villarreal ellen 2-1-re elveszített meccsen szerepelt klubjában.

A Villarreal meccsét követően a Real egy közleményben megerősítette, hogy Alaba és Tchouameni vádlisérülést szenvedett, de nem közölte, mennyi ideig tart majd a felépülésük. Mostanra azonban biztossá vált, hogy Carlo Ancelotti nem számíthat rájuk, amikor a La Ceramicába utazik a csapat, hogy megmérkőzzön a Villarreallal csütörtökön a Király-kupában, illetve vasárnap az Athletic Bilbaóval elleni idegenben játszott bajnoki mérkőzésen sem.

Mind Alaba, és mind Tchouameni alapembernek számított eddig ebben a szezonban. Az osztrák védő zsinórban a legutóbbi 14 La Liga-mérkőzésen kezdő volt, míg a francia középpályás csak egy meccsen nem lépett pályára 2022/23-as szezonban, amikor bevethető volt.