Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: a Rayo Vallecano otthonából is három ponttal távozott a Real Sociedad! – videóval

A spanyol bajnokság (La Liga) 20. fordulójának szombati játéknapját a dobogós helyre törő Real Sociedad mérkőzése nyitotta, akik a Rayo Vallecanonál vendégeskedtek.

(Photo by Denis Doyle/Getty Images)

Kevés lehetőséget hozott az első játékrész a Rayo Vallecano és a Real Sociedad összecsapásán. A baszk együttes viszont ebből a kevés helyzetből is jól tudott gazdálkodni. a vendégek ugyanis a 15. percben megszerezték a vezetést, miután David Silva kiugratását követően Sörloth került ziccerbe, aki Dimitrievski mellett elpasszolta a labdát, a kapus így tehetetlen volt, 0-1! A 36. minutumban aztán sikerült megdupláznia az előnyét az Alguacil-legénységnek: Egy szép szögletvariáció végén Barrenetxea továbbította a labdát a hosszú oldalon a kapuba, 0-2! A Rayo ugyan próbálkozott szép kombinatív játékkal operálni az egész félidőben, de ebből nagyon ritkán tudtak helyzeteket kidolgozni, és amikor sikerült, akkor is igen pontatlanul fejezték be az akciókat, így jobb helyzetkihasználásának köszönhetően megérdemelten vonulhatott kétgólos előnnyel a szünetre a Sociedad.

A második játékrész első perceiben aztán összejött a Rayo első kaput eltaláló kísérlete is. Egy szöglet után Lejeune fejelhetett kapura, de Remiro hatalmas bravúrral ki tudta ütni a labdát. Az előny birtokában a vendégek még inkább átadták a kezdeményezés lehetőségét a Rayonak, de a hazaiak nem igazán tudták megbontani a Sociedad stabil védekezését. A 70. minutumban aztán Marin révén közel jártak a vendégek ahhoz, hogy végleg lezárják a mérkőzést, de Dimitrievski hatalmas bravúrral még életben tudta tartani csapata reményeit. A véghajrában ugyan mindent megpróbált Iraola mester a cserékkel, hogy csapata még támadóbb legyen, de végül nem tudtak közelebb zárkózni a Sociedadhoz, amely sorozatban 5. győzelmét aratta, és megerősítette 3. helyét a bajnokságban. 

Rayo Vallecano – Real Sociedad 0-2 (0-2)
Helyszín:
Estadio de Vallecas Vezette: A. Lahoz
Gólszerzők: -ill.
Sörloth (15.), Barrenetxea (36.)
Sárga lapok: -ill.-
Kiállítás: -ill.-

Rayo Vallecano: Dimitrievski – Fran Garcia, Lejeune, Catena, Balliu (Sanchez 84.) – Ciss, Lopez (Comesana 46), A. Garcia, Trejo (Nteka 67.), Palazon (Falcao 67.) – Camello (Martin 83.) Vezetőedző: Andoni Iraola

Real Sociedad: Remiro – Elustondo, Zubeldia, Le Normand, Rico – Mendez (Martin 65.), Illarramendi, Marin (Fernandez 81.), Silva (Olasagsti 65.) – Barrenetxea (Navarro 70.), Sörloth (Oyarzabal 65.) Vezetőedző: Imanol Alguacil

A mérkőzés összefoglalója:

A 20. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Mallorca – Celta Vigo 1-0

Szombat:
Rayo Vallecano – Real Sociedad 0-2
16:15 Espanyol – Real Betis (Tv: Spíler 2)
18:30 Atletico Madrid – Real Valladolid (Tv: Spíler 2)
21:00 Sevilla – Cadiz (Tv: Spíler 2)

Vasárnap:
14:00 Villarreal – Girona (Tv: Spíler 2)
16:15 Elche – Osasuna (Tv: Spíler 2)
18:30 Barcelona – Getafe (Tv: Spíler 2)
21:00 Athletic Bilbao – Real Madrid (Tv: Spíler 2)

Hétfő:
21:00 Valencia – Almeria (Tv: Spíler 2)

A bajnokság aktuális állása:


Standings provided by Sofascore