A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
Szigetországi sajtóbeszámolók szerint az UEFA változtatni készül a pénzügyi fairplay (FFP) jelenleg érvényben lévő szabályozásán…
(Photo by DAX Images/NurPhoto via Getty Images)
Az UEFA döntött a pénzügyi fairplay (FFP) változtatása mellett, hogy egy szerződés átigazolási díját a jövőben 5 éven belül törleszteni kell a vásárló klubnak. Minderre azért volt szükség, mert a Chelsea 2022 nyarától kezdve meglepően hosszú szerződések aláírásával amortizálták a magas átigazolási díjakat.
A jogi kiskaput tökéletesen példázza Mihajlo Mudrik szerződése: a Sahtar Donyecktől igazolt szélsőért 89 millió fontot fizet a Chelsea, de az ukrán tehetséggel kötött nyolc és fél (!) éves kontraktus értelmében mindössze évi 11 milliót fontot kell átutaljon a Sahtar számlájára.
Az angol klub a tavalyi tulajdonosváltás óta körülbelül 481 millió eurót tapsolt el új játékosokra két átigazolási időszak alatt, de a fent bemutatott módszerrel sikeresen kijátszotta a pénzügyi fair-play szabályait, mely szerint a klubok legfeljebb bevételük 70 százalékát költhetik átigazolásokra, fizetésekre vagy a játékosügynökök jutalékaira. A 2022 júniusában bevezetett szabályozást fokozatosan léptetik érvénybe: a megcélzott 70 százalékos limitet a 2025–26-os idénytől kell betartaniuk az európai kluboknak.
Az UEFA által javasolt szabálymódosítás a szerződések hosszát nem befolyásolja – tehát bárki aláírhat egy évtizedre is egy adott klubhoz, ha úgy akarja –, viszont az átigazolási díjak kifizetését legfeljebb a szerződés első öt évére lehet felosztani. Az új szabályok angol sajtóhírek szerint az év nyarán lépnek életbe, de a klubokat nem fogják visszamenőleg büntetni a korábbi kihágások miatt.
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
Ez volt az első gólja a “Vörösök” mezében!
Az Arsenal egyből össze is csap a Liverpool együttesével…
Sorozatban második bajnokiján volt eredményes!
Három döntetlent követően tudott újra nyerni Dárdai Pál csapata…
10 perc után mehetett zuhanyozni…
Donnarumma már a 10. percben a kiállítás sorsára jutott, de így is sikerült begyűjtenie mind a három pontot a párizsiaknak…
Már tíz pont a hibátlan csapat előnye az élen…
Egy angol humorista követte el az akciót…
A kétgólos vezetés sem volt elég a továbbjutáshoz…
Az angol, a spanyol, a német és az olasz élvonalban is komoly rangadót rendeznek…
A keleti konferencia-döntő hosszabbításban dőlt el…
A nagy csapatok sztárigazolásait sem kímélték…
A Ligakupa után a bajnokságban is, megérdemelten…
Sorozatban másodszor gyűjtötte be a három pontot Pioli csapata!