Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Visszatérhet Olaszországba az argentin erőcsatár – sajtóhír

Olasz sajtóbeszámolók szerint a Serie A-ban már ismerős támadóval szeretne erősíteni a szezon második felére a bennmaradásért küzdő csapat…

 

A SportItalia információi szerint a Hellas Verona kölcsön készül venni Adolfo Gaich játékjogát az orosz CSZKA Moszkvától az aktuális idény második felére.

A német felmenőkkel is rendelkező 23 éves erőcsatár az argentin bajnokság (Superliga) 2019-2020-as kiírását a nyolcadik helyen záró San Lorenzo színeiben 12 mérkőzés alatt szerzett öt góllal zárta, miközben alapembere volt az olimpiai részvételt magabiztosan kiharcoló U23-as argentin válogatottnak a Dél-amerikai selejtezőtorna során. Gaich ezt követően 2020 nyarán nagy reményekkel igazolt az orosz fővárosi együtteshez, ahol azonban azóta sem találta meg a számításait.

Az egykori argentin korosztályos válogatott támadó a 2020-2021-es szezon második felében már szerepelt a Serie A-ban, a Benevento soraiban 15 meccsen kétszer volt eredményes. A rákövetkező szezont kölcsönben a spanyol élvonalbeli Huescánál töltötte, ahol 28 pályára lépés alatt egyszer talált be. Gaich a jelenleg zajló szezonban a bajnokságban és a kupában is eredményes volt egy-egy alkalommal, de jobbára csak epizódszerepet töltött be.