Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: Ceballos úgy döntött, nem távozni, hanem hosszabbítani akar – sajtóhír

Spanyol sajtóhírek szerint a Real Madrid középpályása, Dani Ceballos bár az elmúlt hónapokban még távozni akart a királyi gárdából, most inkább már a maradás mellett tette le a voksát. 

 (Photo by Manu Reino/DeFodi Images via Getty Images)

A spanyol Marca információi szerint a Real Madrid játékosa, Dani Ceballos mindent megtesz annak érdekében, hogy meghosszabbítsák 2023 nyarán lejáró szerződését. A spanyol lap szerint ráadásul most úgy tűnik, hogy erőfeszítései megtérülnek, hiszen a klub vezetősége elgondolkodott a hosszabbításon, ami még 10 nappal ezelőtt még valószínűtlennek tűnt.

Ceballos biztos abban, hogy jó úton halad, és maradhat a Real Madridban, annak ellenére, hogy több ajánlatot is kapott már a Premier League-ből, ahol két szezont már lehúzott az Arsenalnál. Mivel nyáron lejár a szerződése, ezért januártól már szabadon tárgyalhat más klubokkal, de eltökélt a maradásban.

„A világ legjobb klubjában játszom, és itt is akarok maradni”

– nyilatkozta korábban Ceballos, majd azt is hozzátette, hogy madridi karrierje legjobb formáját nyújtja most.

Míg a spanyol klub vezetősége nagyon szeretett volna továbbadni rajta a nyáron, most enyhült álláspontjuk, és elismerik, hogy Ceballos jelenlegi teljesítménye jót tehet a Real Madridnak, és képességeivel hozzájárulhat a klub sikereihez.