Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Manchester United: minden vádat ejtettek a felfüggesztett Mason Greenwood ellen

A manchesteri rendőrség egy közleményben tudatta, hogy az összes vádat ejtették a Manchester United felfüggesztett játékosának, Mason Greenwood bántalmazási és nemi erőszak ügyében.

(Photo by Paul Currie/PA Images via Getty Images)

Mint ismeretes, Greenwoodot 2022 januárjában letartóztatták, miután barátnője bántalmazással és nemi erőszakkal vádolta meg, amit fotókkal és hangfelvételekkel kívánt alátámasztani. A Manchester United szinte azonnal felfüggesztette a támadót, aki azóta sem lépett pályára a csapatban.

Greenwood óvadék ellenében szabadlábon védekezhetett, az első tárgyalást pedig 2023. november 27-re írták ki, ezzel szemben a manchesteri rendőrség ma közölte, hogy minden vádat ejtettek a 21 éves játékos ellen, miután a koronatanúk visszavonták együttműködésüket a nyomozásban, illetve új bizonyítékok kerültek napvilágra az üggyel kapcsolatban.

A Manchester United azóta kiadott egy közleményt, miszerint hiába döntött így a rendőrség, a felfüggesztés továbbra is érvényben van, és addig így is marad, amíg az MU le nem folytat egy saját, belső vizsgálatot az ügyben.

“A Manchester United tudomásul veszi a rendőrség döntését, amely szerint a Mason Greenwood elleni vádakat ejtették. A klub most lefolytatja a saját eljárását, mielőtt megtenné a következő lépéseket. Amíg ez be nem fejeződik, addig nem kívánunk nyilatkozni az ügyben”

– írják a közleményben. Azt azonban egyelőre nem tudni, mennyi ideig tart ez a folyamat.