Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hosszabbítana alapemberével a Tottenham – sajtóhír

A Spurs megújítaná angol válogatott labdarúgójának, Eric Diernek a kontraktusát, ugyanis hosszútávon terveznek vele.

(Photo by Tottenham Hotspur FC/Tottenham Hotspur FC via Getty Images)

A Sky Sports értesülései szerint a Tottenham Hotspur csapata mindenképpen megakarja hosszabbítani Eric Dier szerződését még a szezon vége előtt. A 29 éves középhátvéd kontraktusa 2024-ben jár le, ennek következtében időszerűnek látják a Spursnél, hogy megújítsák azt, mert ha esetleg nem sikerül zöld ágra jutniuk az angol labdarúgóval, akkor a nyáron még túladhatnak rajta egy komolyabb összegért.

Dier a portugál Sporting csapatában nevelkedett, ahonnan 2014-ben igazolt át a Tottenham együtteséhez 5 millió euróért cserébe. A londoniaknál azóta minden versenysorozatot figyelembe véve 346 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 13 gólt és 11 gólpasszt jegyzett.