A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Eintracht Frankfurt együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződést hosszabbított kapusával, Kevin Trappal.
(Photo by Marvin Ibo Guengoer – GES Sportfoto/Getty Images)
Az Eintracht Frankfurt együttese a mai nap folyamán a hivatalos oldalán bejelentette, hogy sikerült megállapodniuk Kevin Trappal a közös folytatást illetően. A 32 éves játékos szerződése eredetileg 2024 nyaráig volt érvényes, de az új megállapodás értelmében 2026 nyaráig hosszabbítottak a felek, és a szerződés tartalmaz egy plusz egy évre szóló opciót is. A hivatalos bejelentés után az alábbiakat mondta a német hálóőr:
Mindenki tudja, hogy mennyit jelent nekem ez a klub, és hogy otthon érzem magam Frankfurtban. Boldog vagyok, hogy továbbra is az Eintracht család tagja lehetek. Rengeteg mindent átéltünk együtt, és még sok minden vár ránk a jövőben is. A klub ambíciói száz százalékban megegyeznek az enyémmel, úgyhogy alig várom a közös folytatást.
Kevin Trapp pályafutása során két részletben volt a Frankfurt játékosa. Összességében eddig 282 alkalommal ölthette magára a klub mezét, amelyből 65-öt kapott gól nélkül zárt.
✍️🙌 Kevin Trapp verlängert vorzeitig bei Eintracht Frankfurt!
Der Torhüter bekennt sich langfristig zur Eintracht und bleibt dem Verein bis mindestens 2026 erhalten.#SGE | #Trapp2026
— Eintracht Frankfurt (@Eintracht) February 3, 2023
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
Ez volt az első gólja a “Vörösök” mezében!
Az Arsenal egyből össze is csap a Liverpool együttesével…
Sorozatban második bajnokiján volt eredményes!
Három döntetlent követően tudott újra nyerni Dárdai Pál csapata…
10 perc után mehetett zuhanyozni…
Donnarumma már a 10. percben a kiállítás sorsára jutott, de így is sikerült begyűjtenie mind a három pontot a párizsiaknak…
Már tíz pont a hibátlan csapat előnye az élen…
Egy angol humorista követte el az akciót…
A kétgólos vezetés sem volt elég a továbbjutáshoz…
Az angol, a spanyol, a német és az olasz élvonalban is komoly rangadót rendeznek…
A keleti konferencia-döntő hosszabbításban dőlt el…
A nagy csapatok sztárigazolásait sem kímélték…
A Ligakupa után a bajnokságban is, megérdemelten…
Sorozatban másodszor gyűjtötte be a három pontot Pioli csapata!