Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Többezer áldozata van a török földrengésnek, labdarúgók is eltűntek

Hétfőre virradóra 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát, az aktuális hírek szerint a két országban együtt már több mint 1900 halálos áldozatot regisztráltak…

A török bajnokságban (Süper Lig) szereplő Hatayspor ghánai válogatott futballistája, Christian Atsu több csapattársával együtt a térségben tartózkodott és a többiekkel ellentétben mindeddig nem került elő. Az első osztályú klub sportigazgatóját, Taner Savutot ugyancsak keresik a helyi hatóságok.

A 31 éves szélső korábban a Chelsea és a Newcastle United csapataiban is szerepelt, a csapat hétvégi meccsén éppen győztes gólt szerzett a 97. percben, és néhány órával a földrengés előtt még egy érzelmes, örömteli bejegyzést tett közzé. Ennek a klubnak az alkalmazásában áll a csapattal egy ideje szerződést bontani készülő Varga Kevin, aki azonban biztonságban van, a Nemzeti Sport utódja, hogy a magyar válogatott játékos Magyarországon tartózkodik.

A Hatayspor vezetőedzője, Volkan Demirel a közösségi médiában könnyek között kért segítséget az égiektől és a mentőexpedíciót végzőktől.

A délutáni órákban az első labdarúgó halálos áldozatról is beszámoltak, ugyanis a másodosztályú Yeni Malatyaspor kapusa, Ahmet Eyüp Türkaslan holttestét megtalálták a romok alatt. Az elhunyt labdarúgó 28 éves volt.

A térségben ez volt az elmúlt 100 év legerősebb földrengése, ami a törökországi Gaziantep tartományban lévő Nurdagi várostól 23 kilométerre keletre, 24,1 kilométeres mélységben következett be.