Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Klub-vb: az Al-Hilal a Flamengo legyőzésével jutott a döntőbe – videóval

A klubvilágbajnokságot ezúttal nem decemberben rendezik meg a katari vb miatt, hanem februárban. Az egyik elődöntőben a Flamengo játszott az Al-Hilal együttesével.

(Photo by Alex Grimm – FIFA/FIFA via Getty Images)

A találkozó szinte azonnal egy góllal kezdődött, a 4. percben már meg is szerezték a vezetést a szaúdiak, egy jogosan megítélt büntetőt váltott gólra Salem Al Dawsari (0-1). A brazilok ugyan többet birtokolták a labdát, de a támadóharmadban nem voltak elég gyorsak és pontosak, így komolyabb lehetőségekig nehezen jutottak el. Azonban a 20. percben Pedro egy átlövéssel próbálkozott meg, ami olyannyira jól sikerült, hogy kiegyenlíti a találkozó állását (1-1). Az első játékrészben pedig már úgy nézett ki, hogy nem fog történni semmi, ám a hosszabbítás 8. percében Gerson kezezett a saját tizenhatosán belül, így büntetőhöz jutott az Al-Hilal, sőt, a brazil játékosnak ez már a második sárgája volt, ezért kiállította őt Kovács István játékvezető. A tizenegyeshez pedig ezúttal is Salem Al Dawsari állt oda, és most sem hibázott a középpályás (1-2).

A második félidőben pedig az emberelőnyben játszó Al-Hilal irányította a tempót, és az 59. percben majdnem jött a harmadik góljuk is, de Khalifah Al Dawsari kapáslövése csak a felső kapufát találta el. A 70. minutumban viszont megjött a mindent eldöntő találat, Salem Al Dawsari két gólját követően kioszt egy gólpasszt is, a kapu előterében Luciano Viettót találta meg labdájával, az argentin csatár pedig nem hibázott és a kapufa segítségével a hálóba vágja a játékszert (1-3). A hátralévő bő 20 percet és a ráadást az ázsiai csapat már csak leakarta pörgetni, aminek az lett az eredménye, hogy Pedro a hosszabbítás első percében felhozza a brazilokat egy gólra (2-3). Azonban az egyenlítés már nem jött össze a Flamengónak, így az Al-Hilal jutott a fináléba.

A szaúdiak ellenfele a döntőben az Al Ahly és Real Madrid párharcából fog kikerülni.

Flamengo – Al-Hilal 2-3 (1-2)
Helyszín: Stade Ibn Batouta (Tanger), Vezette: Kovács István (román)
Gólszerzők: Pedro (20., 90+1.) ill. S. Al Dawsari (4., 45+9. – mindkettő büntetőből), L. Vietto (70.)
Kiállítva: Gerson (45+8.)