Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: 17 esztendős brazil tehetséget szerződtetnének! – sajtóhír

Lapértesülések szerint az FC Barcelonánál is felfigyeltek az Athletico-Paranaense mindössze 17 esztendős tehetségére, Vitor Roque-ra. 

A február végén 18. születésnapját ünneplő csatár idén robban be igazán a köztudatba azzal, hogy minden sorozatot figyelembe véve 57 tétmérkőzésen lehetőséget kapott, a bizalmat pedig 14 szerzett góllal és 5 kiosztott gólpasszal hálálta meg.

A Cruzeirotól a Athletico Paranaense-hez 2022 áprilisában szerződő tehetség piaci értékét már 11 millió euróra taksálják (forrás: Transfermarkt), azonban miután hosszú távú, 2027-ig szóló szerződést kötöttek vel, Roque átigazolása vélhetően jóval nagyobb összeg szükségeltetik majd.

A katalán Sport című lap szerint a Barca részéről már fel is vehették a kapcsolatot a fiatal játékos klubjával, ahol egy bizonyos Luis Felipe Scolari edzői pályája után futball-koordinátorként tevékenykedik. A beszámolók szerint Scolarival már egyeztettek is a Barca képviselői.

A Sport azt is megjegyzi, hogy a Barca elő körben a hátérben szeretne megteremteni minden feltételt az átigazoláshoz, figyelembe véve azt is, hogy a brazil klub első embere, Mario Celso Petraglia közismerten kemény tárgyalópartner hírében áll.