Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Serie A-ba szerződött a Real és a PSG egykori játékosa – HIVATALOS

Az olasz bajnokságban (Serie A) a bennmaradásért harcoló Sampdoria egy egykori nagy névvel próbálta meg megerősíteni játékoskeretét az idény hajrájára…

A Sampdoria hivatalos csatornáin keresztül számolt be róla, hogy a szezon hátralévő részére szerződtette a szabadon igazolható Jesé Rodríguezt.

A 29 esztendős spanyol támadó a Real Madrid neveléseként kezdte pályafutását, és a profik között is a “királyi gárdában” tette le a névjegyét, ám ahhoz képest, hogy 2011 és 2016 között mekkora jövőt jósoltak neki, ebből semmit nem tudott beváltani. A madridiak 2016-ban 25 millió euró ellenében adtak túl rajta, azonban a Paris Saint-Germainnél képtelen volt állandó játéklehetőséget kiharcolni magának. Kölcsönben több csapatnál megfordult, ám a Las Palmas, a Stoke City, a Real Betis és a Sporting CP együttesénél sem véglegesítették őt.

Ezt követően másfél szezonon át erősítette a spanyol másodosztályú Las Palmast, ahol összességében 57 találkozón 13-szor tudott eredményes lenni. Jesé a mostani szezont a török élvonalbeli Ankaragücünél kezdte, 13 meccs alatt háromszor talált be, majd a közelmúltban szerződést bontottak egymással.