Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Portugál Kupa: már a negyeddöntőben kiesett a Benfica! – videóval

A negyeddöntőben búcsúzott a Portugál Kupából (Taca de Portugal) a Roger Schmidt vezette SL Benfica, a lisszaboni alakulat a Bragával szemben maradt alul…

A vezetést a 15. percben szerezte meg a Benfica, David Neres remek ívelését követően Goncalo Guedes bólintott a hálóba. A 30. percben megfogyatkozott Roger Schmidt legénysége. Bah éppen a korábbi Benfica játékos, Pizzi bokájára lépett rá nagyon csúnyán. A játékvezető először csak sárga lapot adott neki, majd az eset megtekintése után megváltoztatta döntését, helyette pedig a piros színű kártyát mutatta fel. A Braga még az első félidőben egyenlített, a 36. percben egy szöglet után Al Musrati elé csúsztatták a labdát, akiről teljesen megfeledkeztek a védők, így senkitől sem zavartatva lőtt a kapuba. Az emberhátrány ellenére a Benfica előtt is adódtak nagyobb lehetőségek a rendes játékidőben, illetve természetesen a Braga részéről szintén. További találatok viszont nem születtek sem ekkor, sem a hosszabbításban, azonban a 120. percben újabb játékost állítottak a Benficából Morato személyében. A továbbjutás sorsa végül büntetőpárbajban dőlt el, mely után a Braga ünnepelhetett. 

Braga – Benfica 1-1 (1-1) – büntetőpárbaj végeredménye: 5-4
Helyszín:
Estádio Municipal de Braga (Braga); Vezette: Tiago Martins
Gólszerzők: Al Musrati (36.) ill. Guedes (15.)
Kiállítás: ill. Bah (30.), Morato (120.)

Videós összefoglaló: