Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hazatért a Boca Juniors legendája

Az argentin bajnokság (Liga Profesional) hétvégi fordulójában a címvédő Boca Juniors egy különleges hangulatú mérkőzésen fogadta a Platensét…

(Photo by Daniel Jayo/Getty Images)

A Boca Juniors az argentin bajnokság (Liga Profesional) 4. fordulójának vasárnapi játéknapján 3-1-es győzelmet aratott a Platense felett, melyet az “arany-kékek” egykori klasszis játékosa, Martín Palermo irányított.

A most 49 éves szakembert hatalmas szeretettel fogadta a La Bombonera közönsége, amely előtt elérzékenyülten mondott beszédet, miközben a meccs előtt ünnepélyesen köszöntötték őt:

“Már a visszavonulásomkor mindent elmondtam: minden irántam érzett szeretet és tisztelet olyasmi, amit nem lehet olyan könnyen kitörölni az emlékeimből. Annyi év után ismét rám törtek ezek a kellemes érzések. Hihetetlenül hálás vagyok. Mindig az örök hála szavaival gondolok rátok az irántam érzett vonzalom és ragaszkodás miatt.”

Palermo aktív játékosként 1997 és 2001, valamint 2004 és 2011 között erősítette a Bocát, ezalatt 236 góljával a csapat történetének legtöbb gólt szerző játékosa lett.

A “Titán” edzőként nyolcadik alkalommal nézett farkasszemet egykori klubjával, azonban eddig egy meccset sem tudott nyerni a Boca ellen. Palermo korábban a Godoy Cruz, az Arsenal Sarandí és az Aldosivi csapatait irányította hazájában, valamint Mexikóban és Chilében edzősködött.