Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: 17 éves dortmundi tehetség a kiszemeltek között! – sajtóhír

Lapértesülések szerint az FC Barcelonánál felfigyeltek a a Borussi Dortmund egyik ígéretére, a 17 esztendős Paris Brunnerre. 

A Sport című lap újságírója, Josep Capdevila szerint a Barca már többször jelentéseket készíttetett Brunnerről, akinek 2025-ig szól a szerződése a BVB-nél, amely egyben azt is jelenti, hogy a jövőbeni érdeklődőknek a Dortmunddal is megállapodást kell kötni az átigazolási díjról.

A 186 cm magas játékos A VFL Bochum utánpótlásában nevelkedett, majd 2020 nyara óta a BVB játékosa. Első profi szerződését az elmúlt év szeptemberében érdemelte ki.

A jelenleg a dortmundiak U19-es csapatában futballozó, a német utánpótlás válogatottakban rendszeresen meghívott tehetséges játékos nagy erényeként a gyorsaságát, fizikális adottságait, gólérzékenységét tartják számon, valamint azt, hogy a támadósor szinte minden posztján (széleken, 10-es és 9-es posztokon egyaránt bevethető).

A legotthonosabban a pályán csatárként mozgó Brunner mutatói egyébként önmagukért beszélnek: az U17-es csapatban 26 meccsen 25 gólt jegyzett eddig; míg az U19-esekkel 10 meccsen 3 gól a mérlege, utóbbival készülhet a PSG elleni ifjúsági Bajnokok Ligája nyolcaddöntőre, amelyet kedd este játszanak majd – Nem kizárt, hogy újra Barca-megfigyelőkkel a helyszínen (…)