Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Eldőlni látszik a Serie A 2022/23-as kiírása, hiszen a tabella második helyén tanyázó Inter egyre nagyobb hátrányba kerül az éllovas Napolival szemben…
(Photo by Mattia Ozbot – Inter/Inter via Getty Images)
Győzelmi kényszerben lépett a pályára a Serie A vasárnapi játéknapján az Inter a Bologna otthonában, hiszen a listavezető Napoli már a tegnapi nap folyamán győzelmet aratott, így újabb 3 ponttal lépett el a tabellán.
Az Inter így semmiképpen sem engedhette meg magának, hogy újabb pontokat hullajtson, hiszen úgy 18 pontos hátrányba kerülne a bajnoki címért folytatott harcban, míg a harmadik helyen álló AS Roma is beérheti a milánói csapatot.
A Bologna otthonában azonban inkább tehernek, mintsem motiváló erőnek tűnt ez a lépéshátrány, hiszen Inzaghi csapata nemhogy a vezetést, de még az irányítást sem tudta megszerezni az első játékrész folyamán. A 12. percben a Bologna ugyan gólt ünnepelhetett, ezt a VAR úgy ítélte, hogy nem szabályos, így az Inter megúszta, hogy hátrányban zárja az első játékrészt.
A második etapban azonban Orsolini talált be a 76. percben így hozva egyre nehezebb helyzetbe a vendégeket, akik egészen a lefújásig küzdöttek ugyan, gólt azonban ennek ellenére sem tudtak szerezni.
Az Inter rémálma így valóra vált, a 18 pontos Napoli előnyből valóság lett, míg az AS Roma egy győzelem esetén be is érheti a második helyen álló csapatot…
Bologna – Inter 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Orsolini (76.) ill. –
Kiállítás: – ill. –
A 24. forduló eredményei és további programja:
Szombat:
Empoli – Napoli 0-2
Lecce – Sassoulo 0-1
Vasárnap:
Bologna – Inter 1-0
15:00 Salernitana – Monza (Tv: Sport 2)
18:00 Udinese – Spezia (Tv: Sport 2)
20:45 AC Milan – Atalanta (Tv: Sport 2)
Hétfő:
18:30 Verona – Fiorentina (Tv: Sport 1)
20:45 Lazio – Sampdoria (Tv: Sport 2)
Kedd:
18:30 Cremonese – AS Roma (Tv: Sport 2)
20:45 Juventus – Torino (Tv: Sport 2)
A bajnokság aktuális állása:
Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…