Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női futsal Eb: nagy csatában kapott ki a magyar válogatott

Ezen a hétvégén a debreceni Főnix Arénában rendezik meg a női futsal Európa-bajnokság négyesdöntőjét…

A magyar válogatott hatalmas csatában 2-1-es vereséget szenvedett az előzetesen is esélyesebbnek tartott Ukrajna ellen a női futsal Európa-bajnokság elődöntőjében, így a mieink a vasárnapi helyosztón a bronzéremért játszhatnak. A magyar csapat gólját Horváth Viktória szerezte, az ukránok soraiból mindkétszer Anna Sulha volt eredményes.

A másik elődöntőben Sanyolország legyőzte Portugáliát, így a mieink a luzitánokkal játszhatnak majd vasárnap a harmadik helyért.

Magyarország – Ukrajna 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Horváth V. (12.), ill. Sulha (15., 32.)

“Megilletődötten kezdtük a mérkőzést, a lányok nagyon akartak bizonyítani a hazai közönségnek, de ettől görcsössé vált a játékunk, sok volt a pontatlanság a pályán. Mégis sikerült vezetést szereznünk, de az ukránok folyamatosan nyomás alatt tartották a kapunkat, és érezhető volt, hogy ha nem változtatunk a játékunkon, nem fogjuk tudni megtartani az előnyt. A második félidőben voltak periódusok, amikor ki tudtunk jönni a kapunk elől, de továbbra is az ellenfelünk dominált, és a második góljukra nem tudtunk válaszolni. Az eredmény ellenére büszke vagyok a játékosokra, mert mindent kiadtak magukból, küzdöttek, hajtottak, de ezúttal egy góllal jobb volt az ellenfél, amely megérdemelten jutott a döntőbe. A bronzmérkőzésen a mostaninál is sokkal nehezebb meccs vár ránk, próbálunk becsülettel helytállni az ukránoknál jóval erősebb portugál csapat ellen” – jegyezte meg Frank Tamás szövetségi kapitány a mérkőzés után.

Futsal Európa-bajnokság

Elődöntők:
Magyarország – Ukrajna 1-2
Spanyolország – Portugália 3-2

A 3. helyért:
Vasárnap, 16:00 Magyarország – Portugália

Döntő:
Vasárnap, 19:30 Ukrajna – Spanyolország