Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Rendkívül fontos mérkőzést játszott szombat este az AC Milan az Udinese otthonában az olasz bajnokság 27. fordulójában. Ráadásul nem csak a tét volt nagy – a hazaiak is odatették magukat.
Photo by Timothy Rogers/Getty Images
Sokat bukdácsol idén az AC Milan – csak úgy, mint a többi olasz topcsapat. A Napolit kivéve. Egy elég szép mezőny jött össze azért, hogy harcolhassanak a második helyért – ebben van benne a címvédő is. A piros-feketék viszont legutóbb a Salernitana ellen hullajtottak pontokat, előtte pedig a Fiorentinától kaptak ki. Ilyen bukták pedig még a Serie A-ban sem kéne, hogy beleférjenek. Az Udinese szintén hullámvasúton ül, igaz ők szerényebb célokért is küzdenek: a középmezőnyben vannak, de az európai porond lebeg a szemük előtt. Annak eléréséhez pedig néhány bravúrt is be kéne mutatniuk – mondjuk a Milan ellen.
A kezdés mindenesetre tökéletes volt: Roberto Pereyra a tizenhatosról lőhetett, a labda pedig a hálóban kötött ki. Így a hazai gárda már a 10. percben előnybe került. Ezt követően a milánóiak kezdték összekapni magukat. Szép lassan átvették a játék irányítását és jöttek is a helyzetek. A félidő végére annyira belelendültek, hogy a ráadásban ki is tudtak egyenlíteni: a kezdőben helyet kapó Zlatan Ibrahimovic talált be büntetőből – sőt, Sottil kiállítása után még emberelőnybe is került a Milan. Úgy nézett ki, hogy ezzel zárulhat az első játékrész, de Beto tett róla, hogy ez ne így legyen. Az Udinese támadója ugyanis a ráadás 6. percében gólt szerzett, így csapata mégis előnnyel mehetett szünetre.
A második játékrészben a Milan kisajátította a labdát, de közel sem tudtak annyi helyzetet kialakítani, mint szerettek volna. Nem jártak túl közel a gólhoz, a túloldalon viszont élni tudtak az adódó lehetőségekkel. Ehizibue betalált a 70. percben, a góljával pedig már 3-1-re vezetett az Udinese – gyakorlatilag eldőlt a meccs. Pioli hármas cserével reagált, de hiába. A Milan zsinórban harmadik bajnokiján maradt nyeretlen, így a riválisak nagy esélyhez juthatnak a pontvadászatban. Az Udinese viszont győzelmével feljött a 8. helyre – közvetlenül a Juventus mögé.
Udinese – AC Milan 3-1
G.: Pereyra (10.), Ibrahimovic (45+1.), Beto (45+6.), Ehizibue (70.)
Péntek
Sassuolo – Spezia 1-0
Atalanta – Empoli 2-1
Szombat
Monza – Cremonese 1-1
Salernitana – Bologna 2-2
Udinese – AC Milan 3-1
Vasárnap
12:30 Sampdoria – Verona (Sport 2)
15:00 Fiorentina – Lecce
15:00 Torino – Napoli (Sport 2)
18:00 Lazio – AS Roma (Sport 2)
20:45 Inter – Juventus (Sport 2)
Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Óriási verést mértek a bajorok a Bochumra…
Azonban a góllövőlistát még így sem vezeti…
Remekül kezdte a szezont a katalán csapat…
A szabadon igazolható játékost a Al-Attifaq fogadta be egy időre
Hosszabb kihagyás várhat rá…
Jó hírek érkeztek a brazil játékosról az Atlético Madrid elleni meccs előtt
Csalódottságában hozhat váratlan döntést az MU korábbi kapusa…
Ihletett formában futballozik a VFB csatára…
Az Al-Nassr klasszisa üzent a kritikusainak…
A jövőjével kapcsolatos kérdések mellett a PSG-ről is említést tett…
5 meccs után 10 találatnál jár a támadó!
Klubváltásának körülményeiről beszélt…
Túl sok lett a petárda, de ez a portugált nem zavarta, a kapust annál inkább
Nagy jövő állhat előtte…