Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: ismét az edzőváltás mellett döntött a sereghajtó! – Hivatalos

A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Elche együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy menesztették a vezetőedzői posztról Pablo Machínt.

A szinte biztos kiesőnek tekinthető Elche vezetősége ismét úgy döntött, hogy edzőt vált. A tájékoztatás szerint a vezetők már vasárnap, a Real Sociedad elleni 2:0-s vereséget követően eldöntötték, hogy már nem számolnak Pablo Machínnal, de ezt hivatalosan csak hétfőn jelentették be. A döntés nem meglepő, hiszen a novemberben kinevezett tréner a 14 mérkőzéséből mindössze hármat tudott megnyerni, kettőt a bajnokságban, egyet pedig a Király-kupában. A csapat már az idény kezdetétől az utolsó helyet foglalja el a tabellán, és ezen Machín sem volt képes változtatni, aki tavaly nyár óta már a harmadik tréner, akinek megköszönik a munkáját az Elchénél Jorge Almirón és Francisco Rodríguez után. A vezetőség azt még nem hozta nyilvánosságra, hogy ki fogja átvenni a csapat irányítását.

Az Elche jelenleg a 20. helyen áll a spanyol pontvadászatban, 2 győzelemmel, 7 döntetlennel és 17 vereséggel a nevük mellett. 12 fordulóval a bajnokság vége előtt 14 pont a lemaradásuk a 17. helyen álló Espanyol mögött.