Összesen 176 tétmérkőzésen húzhatta fel magára a neves portugál együttes mezét…
Szerződése lejár, így ingyen szerezheti meg a milánói klub…
A 70 milliós védőért már be is jelentkeztek a madridiak…
Remek teljesítményt nyújtott a 2022/2023-as szezon során aktuális klubjában…
Több klub is érdeklődik iránta
Le kell tudnia a kötelező sorkatonai szolgálatot…
További átalakulások is várhatóak a korábbi angol bajnoknál a másodosztályban…
Lapértesülések szerint az “ágyúsok” kölcsönjátékosaként a francia Ligue 1-ben szó szerint a mostani szezonban berobbanó Folarin Balogun komoly dilemma előtt áll.
A Reims együttesében 27 francia bajnokin 17 gólt és 2 gólpasszt jegyző csatár jelenleg Európa egyik legjobb formában lévő támadója, aki harmadik a Ligue 1 góllövőlistáján, jó teljesítménye pedig természetesen nem marad elismerés nélkül.
Az Arsenal-nevelésű csatár meghívott kapott az angol U21-es válogatottba, ám miután még nem volt felnőtt válogatott karrierje során, a New Yorkban született Balogun “hazacsábítása” az USA-ban is előkelő helyen szerepel.
“Annyit mondhatok, hogy mind vele, mind pedig a klubjával kapcsolatban állunk. Folyamatosak az egyeztetések közöttünk!” – fogalmazott még a válogatott szünet legelején az USA még megbízott szövetségi kapitánya, Anthony Hudson.
Mindeközben Balogun elhagyta az angol U21-es csapat edzőtáborát, sérülés miatt, amely ‘a mindig mindenre figyelő’ angol sajtó szerint olyannyira rejtélyes, hogy nem kizárt, hogy az Instagramon egy még rejtélyesebb, “Az életben oda húzol, ahol megbecsülnek!” – poszttal jelentkező csatár zokon vette, hogy Gareth Southgate angol kapitány még csak számításba sem vette a felnőttek között, Balogun pedig 21 évesen szeretne végre felnőtt válogatott lenni – Ha nem a ‘háromoroszlános’ mezben, akkor az USA-ban (…) Érdekesség egyébként, hogy Balogun nigériai felmenőkkel is bír, így akár még az afrikai ország nemzeti csapatát is választaná…
Hogy mennyire nem hétköznapi eset Folarin Baloguné? 16 évesen még angol U17-es válogatott volt, hogy aztán egy évvel érettebben ‘átigazoljon’ az USA U18-as korosztályába, ahol azok után, hogy rögtön 4 meccsen 2 gólt is szerzett, 19 évesen már angol U20-as válogatott volt. A FIFA életben lévő szabályai szerint amíg egy játékosnak nincs hivatalos tétmérkőzése felnőtt válogatottban, szabadon választhat országot – Kíváncsian várjuk Balogun választását!
Összesen 176 tétmérkőzésen húzhatta fel magára a neves portugál együttes mezét…
Szerződése lejár, így ingyen szerezheti meg a milánói klub…
A 70 milliós védőért már be is jelentkeztek a madridiak…
Remek teljesítményt nyújtott a 2022/2023-as szezon során aktuális klubjában…
Több klub is érdeklődik iránta
Le kell tudnia a kötelező sorkatonai szolgálatot…
További átalakulások is várhatóak a korábbi angol bajnoknál a másodosztályban…
A hétfői tárgyaláson döntöttek a sorsáról…
Hiába szerzett korán vezetést a Hamburg, végül ismét vereséget szenvedett…
10 millió eurót ér a játékos
Korábban három bajnoki címet, most egyetlen meccset nyert…
Egész nyáron olvassátok velünk a legfrissebb és legfontosabb átigazolási híreket!
Komoly Bundesliga tapasztalattal rendelkezik, ráadásul ingyen szerezték meg a játékjogát!
Addig nem tudjuk meg, hogy ki a második feljutó a franciáknál…
Két hónappal ezelőtt menesztették…
Szörnyű balszerencse…
Már csupán a hivatalos bejelentésre vár(hat)unk…
Korábbi trénere szívesen látná csapatában a spanyol védőt