A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
Bő három hónappal a katari világbajnokság után a vb-győztes argentin válogatott újra pályára léphet, mivel a következő napokban két hazai felkészülési mérkőzés szerepel a kalendáriumban…
(Photo by Daniel Jayo/Getty Images)
Az argentin válogatott tagjai a hétfői napon találkoztak a szövetség ezeizai edzőközpontjában, ahol megkezdődött a márciusi összetartás. A 26 világbajnok játékos közül 25-en ott vannak most is csapattal, továbbá olyanok is, akik a vb-n különféle okokból kifolyólag nem lehettek jelen, valamint több fiatal játékos is a felnőtt kerettel készül.
Hatalmas az érdeklődés a következő két felkészülési mérkőzés iránt, az argentin fővárosban hasonló láz tört ki az elmúlt napokban a kedvence hazaérkezésekor, mint amikor decemberben a vb-trófeával értek haza Katarból.
“Érzem az emberek szeretetét. Hihetetlen látni a képeket, ahogy a kissrácok az én mezemben táncolnak zászlókkal a fejükön, ez legalább akkor extázist jelent számomra, mint maga a világbajnoki cím” – tette hozzá Emiliano Martínez.
A világbajnok csapat tagjai közül egyedül Alejandro “Papu” Gómez nem tarthatott sérülése miatt a nemzeti csapattal, míg a keretbe ugyan behívták a Manchester United ifjú üdvöskéjét, Alejandro Garnacho megsérült az összetartás előtt.
Ugyanakkor a szövetségi kapitány Lionel Scaloni leszögezte, hogy senkinek nem lesz a jövőben bérelt helye:
“Új fejezet kezdődik számunkra, újabb célok állnak előttünk. A világbajnokoknak nincs előnyük, azokra fogok számítani a keretben, akik a legjobb teljesítményt nyújtják. Minden egyes helyért meg kell küzdeni a keretben. Azt várom el a játékosoktól, hogy továbbra is a világbajnokság előtti és a torna alatt látott küzdeni tudással és alázattal végezzék a dolgunkat. Nagyon sok munka volt a világbajnoki címben, hálás vagyok, hogy elértük, de már a következő feladatokra összpontosítok.”
Az Albiceleste csütörtökről péntekre virradóra Panama ellen a Buenos Aires-i Monumentalban, míg jövő kedden Curacao ellen Santiago del Esteróban léphet pályára telt ház előtt.
Kapusok: Franco Armani (River Plate), Gerónimo Rulli (AFC Ajax), Emiliano Martinez (Aston Villa)
Hátvédek: Juan Foyth (Villarreal), Gonzalo Montiel (Sevilla), Nahuel Molina (Atlético Madrid), Nicolas Otamendi (Benfica), Cristian Romero (Tottenham), Lisandro Martinez (Manchester United), Nehuen Perez (Udinese), Germán Pezzella (Real Betis), Nicolas Tagliafico (Olympique Lyon), Marcus Acuna (Sevilla)
Középpályások: Lautaro Blanco (Elche), Leonardo Paredes (Juventus), Enzo Fernandez (Chelsea), Alexis Mac Allister (Brighton), Guido Rodriguez (Real Betis), Máximo Perrone (Manchester City), Exequiel Palacios (Bayer Leverkusen), Facundo Bunanotte (Brighton), Rodrigo de Paul (Atlético Madrid), Thiago Almada (Atlanta United, Giovani Lo Celso (Villarreal)
Támadók: Ángel Di Maria (Juventus), Lionel Messi (Paris Saint-Germain), Lautaro Martinez (Inter), Julián Álvarez (Manchester City), Angel Correa, Paulo Dybala (AS Roma), Nicolas Gonzalez (Fiorentina), Valentin Carboni (Inter), Emiliano Buendia (Aston Villa), Giovanni Simeone (Napoli)
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
Ez volt az első gólja a “Vörösök” mezében!
Az Arsenal egyből össze is csap a Liverpool együttesével…
Sorozatban második bajnokiján volt eredményes!
Három döntetlent követően tudott újra nyerni Dárdai Pál csapata…
10 perc után mehetett zuhanyozni…
Donnarumma már a 10. percben a kiállítás sorsára jutott, de így is sikerült begyűjtenie mind a három pontot a párizsiaknak…
Már tíz pont a hibátlan csapat előnye az élen…
Egy angol humorista követte el az akciót…
A kétgólos vezetés sem volt elég a továbbjutáshoz…
Az angol, a spanyol, a német és az olasz élvonalban is komoly rangadót rendeznek…
A keleti konferencia-döntő hosszabbításban dőlt el…
A nagy csapatok sztárigazolásait sem kímélték…
A Ligakupa után a bajnokságban is, megérdemelten…
Sorozatban másodszor gyűjtötte be a három pontot Pioli csapata!