Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb 2024: sima győzelemmel indított Hollandia ellen a francia válogatott! – videóval

A B-csoportban is kezdetét vette az Európa-bajnoki selejtezők sora, ahol először Franciaország Hollandiával, Gibraltár pedig Görögországgal csapott össze.

(Photo by Ibrahim Ezzat/Anadolu Agency via Getty Images)

Első nemzetközi mérkőzését játszotta Franciaország az elveszített világbajnoki döntő óta, és a lehető legjobb módon kezdték meg a Hollandia elleni csoportrangadót. A 2. percben Griezmann szerzett labdát az ellenfél térfelén, majd az ellentámadás végén Mbappé tálalt az Atletico játékosa elé, aki a tizenhatoson belülről védhetetlenül lőtt Cillessen hálójába, 1-0! Nem kellett sokat várni és érkezett a franciák második találata is! A 8. percben Griezmann beadása után Cilessenről kipattant a labda, ezt pedig közelről Upamecano kotorta a kapuba, 2-0! A kétgólos előny birtokában némileg hátrébb állt a francia csapat, de a hollandok ezzel nem igazán tudtak mit kezdeni, sőt a 22. percben Tchouameni passza után Mbappé került ziccerbe, ő pedig nem hibázott, 3-0! A 32. minutumban közel jártak a szépítéshez a hollandok, de Simons középre tett labdáját Depay nem tudta értékesíteni. A 36. percben aztán Cillessen bravúrjára volt szükség, aki Konaté fejesét tudta szögletre tolni.

A második játékrész első veszélyesebb helyzete a hollandok nevéhez fűződött, akik az 58. percben Depay révén szabadrúgásból próbálták meg bevenni Maignan kapuját, de a hálóőr szögletre tudta ütni a labdát. A folytatásban is inkább a hollandok birtokolták a labdát, de a meddő mezőnyfölényen kívül nem igazán tudtak mit kezdeni a francia védekezéssel. A hazaiak többnyire ellentámadásokra próbáltak építeni, ám ezek sem jártak sok sikerrel. A 78. percben Mbappé közel járt a második gólja megszerzéséhez, miután Klaassen odaajándékozta neki a labdát, de a lövést Cilessen védeni tudta. A véghajrában viszont már Cilessen sem tudott hárítani, Mbappé ugyanis egy szép támadás végén több védőt is megugrasztott, majd Timber lábai között védhetetlenül a hálóba továbbította a labdát, 4-0! A mérkőzés utolsó pillanataiban aztán büntetőhöz jutottak a hollandok, miután Upamecano kezezett a tizenhatoson belül. A labda mögé Depay állt, de a támadó nagyon gyengén végezte el a tizenegyest, Maignan így lehozta kapott gól nélkül a mérkőzést, a franciák pedig nagyon könnyed győzelmet arattak! 

Franciaország – Hollandia 4-0 (3-0)
Helyszín: Stad
e de France Vezette: M. Mariani
Gólszerzők:
Griezmann (2.), Upamecano (8.), Mbappé (22., 88.) ill.-
Sárga lapok: Rabiot (45.), Konaté (71.), T. Hernández (90.), Upamecano (90+4.) ill. Geertruida (65.), Blind (78.)
Kiállítás:ill.-

Franciaország: Maignan – T. Hernández, Upamecano, Konaté, Koundé – Rabiot (K. Thuram 89.), Tchouameni (Camavinga 76.), Griezmann (Fofana 77.) – Coman (Diaby 67.), Kolo Muani (Giroud 77.), Mbappé Szövetségi kapitány: Didier Deschamps

Hollandia: Cillessen – Timber, Geertruida (Malacia 87.), van Dijk, Aké – de Roon (Blind 67.), Wijnaldum, Taylor (Weghorst 33.) – Berghuis (Malen 68.), Depay, Simons (Klaassen 68.) Szövetségi kapitány: Ronald Koeman

A mérkőzés összefoglalója:

 

A csoport másik mérkőzésén egyértelmű esélyesként látogatott Gibraltárhoz a görög válogatott a selejtező első fordulójában. Gustavo Poyet csapata számára nem is okozott különösebb problémát a papírforma érvényesítése, a 11. percben ugynis már meg is szerezték a vezetést Masouras góljának köszönhetően, 0-1! A görögök az első 45 perc során végig hatalmas fölényben játszottak, de a második gólig igen sokáig, a szünet előtti utolsó percekig kellett várni. Ekkor a 45. minutumban Pelkas passzát Siopis váltotta gólra, 0-2! A második félidőben némileg visszább vettek az iramból a görögök, de az 58. percben Bakasetas révén így is sikerült bevenni a hazaiak kapuját, ezzel végleg eldöntve a három pont sorsát, 0-3! Az utolsó harminc percben már nem született újabb gól, de a görögök így is nagyon könnyed sikerrel kezdték meg a selejtezőt.

Gibraltár – Görögország 0-3 (0-2)
Helyszín:
Estádio Algarve Vezette: R. Saggi
Gólszerzők:
ill. Masouras (11.), Siopis (45.), Bakasetas (58.)
Sárga lapok: -ill. Tsimikas (71.)
Kiállítás:ill.-

 

A B-csoport aktuális állása: