Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Manchester United: véget ért a kulcsjátékos idénye! – Hivatalos

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United együttese hivatalos honlapján adott hírt két játékosa, Raphael Varane és Lisandro Martinez állapotáról.

(Photo by Simon Stacpoole/Offside/Offside via Getty Images)

Mint arról beszámoltunk, a Manchester United együttese nem mindennapi módon játszott 2:2-es döntetlent a Sevillával az Európa-liga negyeddöntő első felvonásán. A “Vörös Ördögök” szurkolóinak ráadásul nem csak azt kellett átélniük, hogy csapatuk két igen szerencsétlen helyzetből kapitulált, hanem azt is, hogy két kulcsjátékosuk is megsérült. Az egyik kieső játékos Lisandro Martinez, akinél már a sérülésekor sejteni lehetett, hogy komoly problémáról lehet szó, miután hordágyon hagyta el a gyepet. Mint azóta kiderült a világbajnok futballistának eltört a lábközépcsontja, így leghamarabb a következő szezon elején lesz ismét bevethető állapotban.

A másik játékos, aki sérülést szenvedett, az a védelem másik oszlopa, Raphael Varane, akit a félidőben kellett lecserélnie Erik ten Hagnak. A francia védő esetében a közleményből az derült ki, hogy rá a következő pár hétben nem számíthat a holland menedzser.

A Manchester United így igen nehéz helyzetből várhatja az El-visszavágót, ahol Martinezen és Varaneon kívül Bruno Fernandesre sem számíthatnak eltiltás miatt, míg a csapat gólfelelőse, Marcus Rashford felépülése is erősen kérdéses.