Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Lazio együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződést hosszabbított a csapat középpályása, Danilo Cataldi.
(Photo by Matteo Ciambelli/DeFodi Images via Getty Images)
A Lazio együttese nemrég hivatalos közleményt adott ki, amelyben bejelentették, hogy sikerült megegyezniük Danilo Cataldival a szerződése meghosszabbításáról. A fővárosi klub saját nevelésű játékosának a korábbi kontraktusa 2024 nyaráig volt érvényes, ezt toldották meg most a felek további három évvel. A 28 éves futballista pályafutása korábbi szakaszában szerepelt kölcsönben a Crotone, a Genoa és a Benevento csapatánál is, a vezetőség döntése ugyanakkor nem tekinthető meglepőnek, hiszen Cataldi az elmúlt években meghatározó elemévé vált a csapat középpályájának.
Danilo Cataldi minden sorozatot figyelembe véve eddig 207 mérkőzésen lépett pályára a Lazio mezében, amelyeken 9 gólig és 16 gólpasszig jutott. A csapattal a 2018/19-es idényben megnyerte az Olasz Kupát, míg a 2019/20-as szezonban a Szuperkupát emelhette a magasba.
✍️ S.S. Lazio is proud to announce that @CataldiDanilo has renewed his contract with the Club#CMonEagles 🦅 pic.twitter.com/kJQPsY8Tdv
— S.S.Lazio (@OfficialSSLazio) April 24, 2023
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!
A Premier League helyett közvetlen vetélytársnál folytatja…