Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Liga Profesional: hosszabbításbeli tizenegyesgóllal győzte le a River a Bocát – videóval

Az argentin bajnokság (Liga Profesional) 15. fordulójának rangadóján a River Plate és a Boca Juniors mérkőzött meg egymással a Superclásico keretein belül…

(Photo by Daniel Jayo/Getty Images)

A világ egyik leghangulatosabb rangadóján a River Plate drámai körülmények között, egy hosszabbításos góllal múlta felül 1-0-ra a Boca Juniorst magyar idő szerint a vasárnap késő esti órákban. A két csapat most először csapott össze egymással a korszerűsített és megnövelt kapacitású Más Monumentalban, illetve mindkét vezetőedzőt az első Superclásicóján irányíthatta csapatát, hiszen Martín Demichelis január óta, Jorge Almirón pedig néhány hete irányítja csapatát. A hazai pályán fellépő River kezdte aktívabban a találkozót, azonban Beltránék lehetőségei rendre kimaradtak, Romero kapus hibátlanul védte a kapuját. A hatalmas küzdelemben a csapatok cseppet sem kímélték egymást, az első félidő alatt a játékvezető hazai oldalon négy, a vendégeknél három sárga lapot mutatott fel. Gól azonban nem született az első 45 percben. A fordulást követően is a “milliomosok” voltak aktívabbak, De La Cruz átlövését Romero tolta a léc fölé, majd egy ajtó-ablak helyzet végén Solari találta el a kapufát. A Boca az ellentámadásokra kényszerült, melyekből időről időre veszélyesen tudott megérkezni a hazai kapu elé. Az arany-kékek részéről a legközelebb Villa Cano állt a gólhoz, akinek életerős szabadrúgását Armani tolta ki. A hosszabbítás perceiben Equi Fernández a labdával együtt Solari lábát is elrúgta, melyért a játékvezető tizenegyest ítélt a River javára, Miguel Borja pedig a 93. percben vezetéshez juttatta az övéit. Amíg a kolumbiai támadó a gólját ünnepelte, komoly dulakodás alakult ki a pályán, miután Palavecino a Boca játékosai előtt ünnepelt, mindkét kispadról berohantak a játéktérre, hogy részt vegyenek a tömegverekedésben. A bíró szorgalmasan jegyzetelt, majd a csetepaté végeztével összesen hét piros lapot mutatott fel, többeket a cserék közül állított ki, de Almirón mesternek is felmutatta a piros lapot. Az eredmény már nem változott, az első 2023-as találkozást a River Plate nyerte, amely ezzel megerősítette magabiztos vezetését a tabella élén.

River Plate – Boca Juniors 1-0 (0-0)
Gólszerző: Borja (90+3. – büntetőből), ill.
Kiállítva: Palavecino (90+13.), ill. Merentiel (90+15.), Valentini (90+15.), I. Fernández (90+15.)

 

A bajnokság aktuális állása

 

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!