Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ekl: hátrányból fordítva szerzett előnyt a visszavágóra a West Ham – videóval

Az Európa-konferencialigának az elődöntőinek első mérkőzésein még semmi sem dőlt el, mindkét párharc teljesen nyitott maradt a visszavágókra.

(Photo by ANP via Getty Images)

A West Ham jobban játszott, mint holland ellenfele és végül sikerült is egygólos előnyt szerezniük a visszavágóra. A vezetést a vendégek szerezték meg a 42. percben, egy labdaszerzést követően gyorsan az angolok kapujának az előterébe jutottak, majd Mijnans visszapasszát követően Reijnders átvette és gyönyörű gólt lőtt a jobb alsóba (0-1). Az egyenlítés a második félidő derekán érkezett a West Ham részéről, egy jogosan megítélt büntetőt értékesített Benrahma (1-1). A vezetést és a visszavágóra az előnyt a 76. percben szerezte Michail Antonio, egy szögletet követően Declan Rice elé került a labda, aki visszatette középre, és a védők még Aguerd fejesét blokkolni tudták, de az pont a jamaikai csatár elé pattant, aki a kapuba pöckölte a labdát (2-1). Az összecsapáson Kerkez Milos sárgalapos eltiltás miatt léphetett pályára, azonban a visszavágón már ott lehet a magyar balhátvéd.

West Ham United – AZ Alkmaar 2-1 (0-1)
Helyszín: London Stadium (London), Vezette: H. U. Meler (török)
Gólszerzők: Benrahma (67. – büntetőből), Antonio (76.) ill. Reijnders (42.)

A mérkőzés videós összefoglalója:


A Fiorentina hiába játszotta jobban a találkozó egészét tekintve, végül 2-1-es vereséget szenvedett hazai környezetben a Basel ellenében. A vezetést a “violák” szerezték meg az ex-Basel játékos, Arthur Cabral révén, aki egy szöglet után visszafejelt labdát tudott a kapuba bólintani a 25. percben (1-0). Az egyenlítés a 71. percben érkezett meg Andy Diouf révén, aki a szólóját követően nagyon pontosan rúgta ki a balalsót, így Terraccianónak esélye sem volt a védésre (1-1). Az utolsó pillanatokban pedig jött a hidegzuhany a hazaiaknak, egy szabadrúgást követően Males tette vissza a labdát középre, amire Amdouni reagált a legjobban és kapásból megrúgta csapata második találatát, amivel előnyből várhatják a visszavágót a svájciak (1-2).

Fiorentina – Basel 1-2 (1-0)
Helyszín: Stadio Artemio Franchi (Firenze), Vezette: F. Letexier (francia)
Gólszerzők: A. Cabral (26.) ill. A. Diouf (71.), Amdouni (90+2.)