Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: Bove góljával lépéselőnyben az AS Roma – videóval

Brusztolós taktikai csatát hozott a Bayer Leverkusen és az AS Roma odavágója Olaszországban, amelyen a Farkasok kerültek kisebb előnybe…

(Photo by Giuseppe Maffia/DeFodi Images via Getty Images)

Igazi futballcsemegének számított az Európa-liga csütörtöki játéknapjának összecsapása, amelyen a Bayer Leverkusen utazott az AS Roma otthonába, hogy “mester és tanítványa” csapjon össze a kiírás elődöntőjében.

Xabi Alonso ugyanis remek munkát végzett a szezon elején még a kiesés elől menekülő Leverkusen kispadján, olyannyira, hogy egykori edzőjével, José Mourinhoval is összefutott Rómában, az El-elődöntő odavágóján, ahol a két csapat játékstílusa rányomta a bélyegét a mérkőzés képére.

A németek ugyanis teljes mértékben azt hozták Olaszországban, amit előre várni lehetett, kemény védekezést és veszélyes kontrákat. Azonban ez a stílus José Mourinho számára is ismerős, így a két csapat párharca igazi taktikai csemegének bizonyult.

A mérkőzésen végül Bove 63. percben rúgott gólja döntött, amelyre a Leverkusen már nem tudott érdemben válaszolni, így az AS Roma egygólos előnnyel utazhat Németországba a visszavágóra.

AS Roma Leverkusen 1-0 (0-0)
Gólszerző: Bove (63.) Ill.
Kiállítás:
Ill.

AS Roma: Rui Patrício, Bryan Cristante, Ibañez, Gianluca Mancini, Nemanja Matic, Edoardo Bove, Lorenzo Pellegrini, Leonardo Spinazzola, Zeki Celik, Tammy Abraham, Andrea Belotti

Bayer Leverkusen: Lukas Hradecky, Edmond Tapsoba, Jonathan Tah, Odilon Kossounou, Robert Andrich, Exequiel Palacios, Piero Hincapié, Jeremie Frimpong, Adam Hlozek, Florian Wirtz, Moussa Diaby

 

Az elődöntők eredményei és további programja:

Csütörtök:
Juventus – Sevilla 1-1
AS Roma – Bayer Leverkusen 1-0

05.18. Csütörtök:
21:00 Bayer Leverkusen – AS Roma
21:00 Sevilla – Juventus