Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ekl: kettős győzelemmel ejtette ki az AZ Alkmaart a West Ham – videóval

Az Európa-konferencialiga elődöntőinek visszavágóit is lejátszották, így csütörtökön késő este kiderült, hogy a West Ham és a Fiorentina vív meg egymással a fináléban június 7-én Prágában.

(Photo by Dean Mouhtaropoulos/Getty Images)

Az első mérkőzést 2-1-re nyerték az angolok hátrányból fordítva, de a hollandok hazai pályán élesebbek voltak a sorozatban mindig. Azonban ez az első félidőben egyáltalán nem mutatkozott meg, ugyanis egyetlen komolyabb helyzet nélkül hozták le azt, azonban a vendégek sem hozták össze a helyzetek sokaságát, a 17. percben Jarrod Bowen lőhetett ígéretes helyről, de nem találta el a kaput. A 25. percben Paquetá közel járt a gólhoz, viszont lövése a kapufáról kijött, így 0-0-val mehettek szünetre az együttesek.

A második játékrész sem sikeredett sokkal izgalmasabbra, az első említésre méltó lehetőség a 83. percben volt, akkor az angolok középhátvédje, Nayef Aguerd veszélyeztetett, de lövése mellé szállt. A mindent egy lapra feltevő Alkmaar kitámadt, így a vendégek megrúgják a párharc mindent eldöntő találatát, Pablo Fornals szerzett labdát a középvonalnál, majd egy cselt követően egészen a 16-osig cipelte a játékszert és remekül lőtte ki a jobbalsót (0-1). A West Ham ennek következtében kettős győzelemmel jutott tovább, a hollandok pedig komolyabb lehetőség nélkül hozták le a második mérkőzést, ezért nem meglepő, hogy kiestek. A találkozón Kerkez Milos 85 percet játszott.

AZ Alkmaar – West Ham 0-1 (0-0)
Helyszín: DSB Stadion (Alkmaar), Vezette: I. Kruzliak (szlovák)
Gólszerző: P. Fornals (90+4.)

Döntőbe jutott a West Ham 3-1-gyes összesítéssel.

A mérkőzés videós összefoglalója:


A Basel a 2-1-es idegenbeli sikert követően nem folytatta jó játékát és az első játékrészt komolyabb helyzet nélkül hozták le a svájciak, míg az olaszok előtt adódott gólszerzési esély, amiből az egyiket sikerült is kihasználniuk. A 35. percben Nicolás González érkezett nagyon jó ütemben Biraghi szögletére és erőből a kapuba fejelte a “violák” vezető találatát (0-1). A 42. percben Bonaventura is gólt fejelhetett volna, azonban ezúttal Marwin Hitz hárítani tudott, így egygólos vendég előnnyel mehettek szünetre a csapatok.

Az 55. percben az első valamirevaló helyzetéből egyenlíteni tud a Basel, Amdouni egy remek egyéni akció végén tudja értékesíteni ziccerét (1-1). A svájciak viszont ettől többet nem tudtak felmutatni, míg a Fiorentina jött előre a párharc kiegyenlítéséért, ami a 72. percben össze is jött, ezúttal is Nicolás González az olaszok gólszerzője, az argentin játékos most lábbal volt eredményes hasonló helyről, mint első találatánál (1-2). Még a rendes játékidőben dűlőre vihette volna a Fiorentina a továbbjutást, azonban Milenkovic fejese fölé szállt.

A hosszabbításban pedig több alkalommal is megvolt az esélye a vendégeknek a továbbjutást érő gól megszerzésére, ami az utolsó pillanatokban össze is jött, és nem bosszulta meg magát a több kihagyott helyzet. A ráadás ráadásában – egy 10 perces játék félbeszakítás miatt –, a 129. percben Antonin Barak rúgta be a döntőbe csapatát, a cseh középpályás egy lepattanóra csapott le és lőtt a kapuba közvetlen közelről (1-3).

Basel – Fiorentina 1-3 – hosszabbítás után (1-2, 1-2, 0-1)
Helyszín: St. Jakob-Park (Basel), Vezette: J. M. Sánchez (spanyol)
Gólszerzők: Amdouni (55.) ill. N. González (35., 72.), A. Barak (120+9.)

Döntőbe jutott a Fiorentina 4-3-as összesítéssel.