A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
Sajtóértesülések szerint a New England Revolution 23 esztendős szerb kapusának, Djrodje Petrovicsnak a teljesítménye több európai érdeklődő figyelmét is felkeltette.
A szerb Nogo Mania beszámolója szerint olyan csapatokról beszélhetünk, mint a portugál Benfica, vagy az angol Liverpool és Manchester United párosa, amelyek mindegyike több alkalommal is megfigyelőt küldött már a New England mérkőzéseire, konkrét kapcsolatfelvétel azonban még nem történt a felek között.
A hazájában a Čukarički együttesében nevelkedő, majd onnan tavaly nyáron az észak-amerikai profi labdarúgóligába (MLS) közel egy millió euróért érkező kapus jó teljesítményt nyújt Amerikába, a liga legjobbja között tartják számon, fejlődését pedig jól jelzi, hogy piaci értéke azóta megtöbbszöröződött (jelenleg 3,5 millió euróra taksálja a mértékadó Transfermarkt – a szerk.).
A már a szerb felnőtt válogatottba is pályára lépő (2 alkalommal – a szerk.) kapus szerződése 2025 december 31-ig szól a New England-del, amelynek egy éves opciója is van a kontraktus meghosszabbítására.
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
Ez volt az első gólja a “Vörösök” mezében!
Az Arsenal egyből össze is csap a Liverpool együttesével…
Sorozatban második bajnokiján volt eredményes!
Három döntetlent követően tudott újra nyerni Dárdai Pál csapata…
10 perc után mehetett zuhanyozni…
Donnarumma már a 10. percben a kiállítás sorsára jutott, de így is sikerült begyűjtenie mind a három pontot a párizsiaknak…
Már tíz pont a hibátlan csapat előnye az élen…
Egy angol humorista követte el az akciót…
A kétgólos vezetés sem volt elég a továbbjutáshoz…
Az angol, a spanyol, a német és az olasz élvonalban is komoly rangadót rendeznek…
A keleti konferencia-döntő hosszabbításban dőlt el…
A nagy csapatok sztárigazolásait sem kímélték…
A Ligakupa után a bajnokságban is, megérdemelten…
Sorozatban másodszor gyűjtötte be a három pontot Pioli csapata!