A maga nemében egészen megdöbbentő adat…
Összesen 176 tétmérkőzésen húzhatta fel magára a neves portugál együttes mezét…
Szerződése lejár, így ingyen szerezheti meg a milánói klub…
A 70 milliós védőért már be is jelentkeztek a madridiak…
Remek teljesítményt nyújtott a 2022/2023-as szezon során aktuális klubjában…
Több klub is érdeklődik iránta
Le kell tudnia a kötelező sorkatonai szolgálatot…
Spanyol sajtóértesülések szerint egészen biztosan távozik a szezon végeztével a spanyol gólvágó, Marco Asensio a Real Madrid együttesétől…
(Photo by Gonzalo Arroyo Moreno/Getty Images)
A spanyol székhelyű lap, az Relevo számolt be a hírről, miszerint döntött a jövőjéről a Real Madrid spanyol támadója, Marco Asensio.
A 27 éves játékos már tavaly is a távozás szélén állt, azonban olasz trénere meggyőzte arról, hogy még egy évet maradjon a Real Madrid színeiben. Asensio azonban annak ellenére, hogy megannyi káprázatos gólt lőtt idén is, nem tudta kiszorítani a csapat két fiatal brazil tehetségét, így új klub után fog nézni a nyár folyamán.
Marco Asensio 50 mérkőzésen lépett pályára az idei szezonban, ez alatt pedig 12 góllal és 8 gólpasszal örvendeztette meg a madridi közönséget.
A maga nemében egészen megdöbbentő adat…
Összesen 176 tétmérkőzésen húzhatta fel magára a neves portugál együttes mezét…
Szerződése lejár, így ingyen szerezheti meg a milánói klub…
A 70 milliós védőért már be is jelentkeztek a madridiak…
Remek teljesítményt nyújtott a 2022/2023-as szezon során aktuális klubjában…
Több klub is érdeklődik iránta
Le kell tudnia a kötelező sorkatonai szolgálatot…
További átalakulások is várhatóak a korábbi angol bajnoknál a másodosztályban…
A hétfői tárgyaláson döntöttek a sorsáról…
Hiába szerzett korán vezetést a Hamburg, végül ismét vereséget szenvedett…
10 millió eurót ér a játékos
Korábban három bajnoki címet, most egyetlen meccset nyert…
Egész nyáron olvassátok velünk a legfrissebb és legfontosabb átigazolási híreket!
Komoly Bundesliga tapasztalattal rendelkezik, ráadásul ingyen szerezték meg a játékjogát!
Addig nem tudjuk meg, hogy ki a második feljutó a franciáknál…
Két hónappal ezelőtt menesztették…
Szörnyű balszerencse…
Már csupán a hivatalos bejelentésre vár(hat)unk…