A maga nemében egészen megdöbbentő adat…
Összesen 176 tétmérkőzésen húzhatta fel magára a neves portugál együttes mezét…
Szerződése lejár, így ingyen szerezheti meg a milánói klub…
A 70 milliós védőért már be is jelentkeztek a madridiak…
Remek teljesítményt nyújtott a 2022/2023-as szezon során aktuális klubjában…
Több klub is érdeklődik iránta
Le kell tudnia a kötelező sorkatonai szolgálatot…
A friss Premier League bajnok és Bajnokok Ligája döntős együttes megújította harmadik számú kapusának a kontraktusát.
(Photo by Matt McNulty – Manchester City/Manchester City FC via Getty Images)
A Manchester City hivatalosan is bejelentette, hogy Scott Carson szezon végén lejáró szerződését megújította újabb egy évvel, így 2024-ig biztosan marad a csapatnál.
A 37 éves kapuvédő 2019 óta erősíti a manchesterieket, de végleg csak 2021-ben vásárolták meg őt a “városiak” a Derby Countytól ingyen. Az első két évét kölcsönben töltötte az együttesnél.
Carson állítólag nagyon fontos tagja az öltözőnek, és emiatt tagja a csapatnak, ugyanis a közel 4 szezon alatt mindösszesen 2 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a rutinos kapus.
A maga nemében egészen megdöbbentő adat…
Összesen 176 tétmérkőzésen húzhatta fel magára a neves portugál együttes mezét…
Szerződése lejár, így ingyen szerezheti meg a milánói klub…
A 70 milliós védőért már be is jelentkeztek a madridiak…
Remek teljesítményt nyújtott a 2022/2023-as szezon során aktuális klubjában…
Több klub is érdeklődik iránta
Le kell tudnia a kötelező sorkatonai szolgálatot…
További átalakulások is várhatóak a korábbi angol bajnoknál a másodosztályban…
A hétfői tárgyaláson döntöttek a sorsáról…
Hiába szerzett korán vezetést a Hamburg, végül ismét vereséget szenvedett…
10 millió eurót ér a játékos
Korábban három bajnoki címet, most egyetlen meccset nyert…
Egész nyáron olvassátok velünk a legfrissebb és legfontosabb átigazolási híreket!
Komoly Bundesliga tapasztalattal rendelkezik, ráadásul ingyen szerezték meg a játékjogát!
Addig nem tudjuk meg, hogy ki a második feljutó a franciáknál…
Két hónappal ezelőtt menesztették…
Szörnyű balszerencse…
Már csupán a hivatalos bejelentésre vár(hat)unk…