Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: ‘Vinícius nem fog játszani, ennyi az egész!”

A szezon utolsó előtti, Sevilla elleni bajnoki találkozójára készülő Real Madrid trénere, Carlo Ancelotti, a meccs előtti sajtótájékoztatóján elmondta azt, amire mindenki számított: Vinícius Junior technikai okok miatt nem lép pályára a Ramón Sánchez Pizjuán stadionban.

A szombat este 19:00-kor kezdődő találkozó kapcsán Ancelotti a következőképpen indokolta meg a nemrég komoly botrányba brazil játékosa távolmaradását.

“Vinícius nem fog játszani, ennyi az egész! Úgy ítéltük meg, hogy jobb, ha kihagyja ezt a találkozót, hiszen a térdével is adódott kisebb probléma. Remélhetőleg az utolsó bajnokin már számíthatunk rá!” – zárta rövidre Ancelotti, utalva Vinícius ‘sejtelmes’ térdproblémáira. Utóbbi kapcsán a spanyol sportsajtóban máris felkapták a hírt, mely szerint a Real Madrid nem akarja kitenni a brazil klasszist egy esetleges újabb, kellemetlen idegenbeli túrának.

“Nehéz mérkőzés vár ránk, ráadásul nem csak Vinícius lesz az egyetlen hiányzónk. Karim (Benzema) és (Marco) Asensio sem játszhat. Ettől függetlenül szeretnénk jó eredményt elérni, hiszen a riválisaink is ezt teszik hétről-hétre. A hiányzóink ellenére jó állapotban van a csapat, bizakodóak vagyunk. Hogy szükségünk van-e motivációra? A Real Madridot képviseljük, a játékosaim pedig igazi profik, tudják mit jelent ezt a mezt viselni.” – tette még hozzá Ancelotti, akit a sajtótájékoztatón megkérdeztek arról is, hogy szerinte mi hiányzott idén ahhoz, hogy a Real Madrid sikeresebb legyen a La Ligában.

“Már több alkalommal is elemeztük a helyzetünket. Minden sorozatban ott voltunk a végjátéknál, a La Ligában talán a Barca elleni meccs után tört meg valami: túl sok pontot veszítettünk, a Barca pedig kihasználta ezt, sokkal kiegyensúlyozottabbak voltak ilyen téren, mint mi. A világbajnokság utáni visszatérés is nehézkesre sikerült, hiszen erőnléti problémáink is adódtak. A statisztikák szerint problémáink voltak a támadásokkal, pedig rengeteg gólt szereztünk. Ha csak a számokra hivatkoznék, akkor talán új hátvédet is kellene igazolnunk, valamint el kellene gondolkoznunk azon, hogy a világ egyik legjobb kapusát lecseréljük… A statisztikák helyett inkább a saját szememnek hiszek!” – így Ancelotti.