Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
Egybehangzó nemzetközi sajtóbeszámolók szerint ismét összecsaptak a hullámok az Oroszországban légióskodó holland támadó feje felett…
(Photo by Simon Stacpoole/Offside/Offside via Getty Images)
Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint újabb eljárás indult a Szpartak Moszkva holland csatára, Quincy Promes ellen, aki a gyanú szerint még 2020 januárjában egy társávával együtt mintegy 1362 kilogramm kokaint csempészett az antwerpeni kikötőn keresztül Hollandiába.
A 31 éves labdarúgó 2020-ban egy családi rendezvényen combon szúrta a rokonát, amely kapcsán először tagadta a vádakat, később beismerte, hogy meg akarta ölni az unokatestvérét. Akkoriban kétéves börtönbüntetést kért rá az ügyészség, azóta is szabadlábon védekezhet, ennek az ügynek hétfőn lesz a tárgyalása, ahol várhatóan az ügyvédje fogja képviselni őt.
Promes korábban a Sevilla és az AFC Ajax labdarúgója is volt, 2014 és 2021 között pedig 50 alkalommal lépett pályára a holland válogatottban. 2021 óta Oroszországban játszik, a Premjer Liga aktuális idényében 26 pályára lépésről 20 találattal rendelkezik.
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Meggyőzően teljesített eddig…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…
Több csapat is érdeklődik a játékos iránt, a liverpooliak ezért szorgalmazzák a szerződésének a meghosszabbítását…
A várva-várt igazolás védőposztra!