Öt nyeretlenül megvívott hazai bajnoki után tartották otthon ismét a három pontot a “Sirályok”!
Az Augsburg otthonában remiztek Gulácsiék…
A két csapat így helyet cserélt a tabellán!
Megnyomták az átigazolási időszak végét…
Eredetileg négy meccset kapott…
Kölcsönben kaphatja meg a lehetőséget…
Legalábbis egyelőre (?)…
Az elmúlt éveket Törökországban töltötte…
Egy darabig nem számíthat rá Pep Guardiola
Az olasz bajnokság (Serie A) utolsó fordulójában lejátszott mérkőzés után az AC Milan svéd klasszisa bejelentette, nincs tovább…
(Photo by Marco Luzzani/Getty Images)
Az AC Milan 3-1-re megnyerte az utolsó fordulós mérkőzését a Hellas Verona ellen, majd a találkozó után a Rossoneri veterán klasszisa, Zlatan Ibrahimovic mindenkitől elköszönt és bejelentette a visszavonulását:
“Amikor először idejöttem, boldogságot adtatok nekem. A második alkalommal szerelmet. Egy életen át Milan-szurkoló leszek. Eljött az idő, hogy búcsút mondjak a futballnak, de nem nektek. Még találkozunk, ha szerencsés lesztek. Forza Milan és viszlát.”
A 41 éves támadó bár korábban rendre hasznos tagja tudott lenni a csapatnak, az idei szezonban szinte alig tudott pályára lépni, és a tavaszi válogatott szünet alatt a nemzeti csapatban ismét megsérült, azóta egyáltalán nem játszott. Ibrahimovic mindössze négy mérkőzésen szerepelt a szezonban, vasárnap sem léphetett pályára, játék nélkül búcsúzott.
Ibrahimovic az 1999 óta íródó felnőtt pályafutása során a Malmö után megfordult többek között az AFC Ajax (2001-2004), a Juventus (2004-2006), az Inter (2006-2009), a Barcelona (2009-2010), a Paris Saint-Germain (2012-2016), a Manchester United (2016-2018) és a Los Angeles Galaxy (2018-2019) alkalmazásában.
Az AC Milannál első ízben 2010 és 2012 között szerepelt, másodszor pedig 2019-től mostanáig erősítette a csapatot. Mindkét milánói megszakítása alatt ünnepelhetett egy-egy bajnoki címet 2011-ben és 2022-ben. A két pauza alatt együttesen 163 mérkőzésen 93 gólt szerzett a csapat színeiben.
Emellett nyert három olasz bajnoki címet az Interrel és kettőt a Juventusszal, melyeket elvettek, de spanyol, francia és holland címei is vannak, míg a Manchester Uniteddel Európa-liga-győztes lett 2017-ben. A 2013-as Aranylabda-szavazáson negyedik lett, abban az évben ő szerezte a Puskás-díjas találatot.
Pályafutása során 988 mérkőzésen 573 gólt szerzett, és összesen 32 trófeát nyert a csapataival.
San Siro’s final tribute to 𝙕𝙡𝙖𝙩𝙖𝙣 𝙄𝙗𝙧𝙖𝙝𝙞𝙢𝙤𝙫𝙞𝙘́ 🌟#SempreMilan pic.twitter.com/9XTYZ0QtNt
— AC Milan (@acmilan) June 5, 2023
Öt nyeretlenül megvívott hazai bajnoki után tartották otthon ismét a három pontot a “Sirályok”!
Az Augsburg otthonában remiztek Gulácsiék…
A két csapat így helyet cserélt a tabellán!
Megnyomták az átigazolási időszak végét…
Eredetileg négy meccset kapott…
Kölcsönben kaphatja meg a lehetőséget…
Legalábbis egyelőre (?)…
A hálóőr bokája tört el
Az elmúlt éveket Törökországban töltötte…
Egy darabig nem számíthat rá Pep Guardiola
Előző kontraktusa jövőre járt volna le
Riválisától szerződtetne középhátvédet a londoni együttes…
Minden bizonnyal a következő lesz az utolsó idénye!
Legutóbb Lengyelországban játszott…
A hírek szerint az utóbbi időben jelentősen közeledtek a felek álláspontjai!
A Koszovó elleni rendbontás miatt kerültek bajba…
Nem véletlen járt hazánkban…?
Az utolsó fordulóban dőlhet el a kontinensbajnoki cím sorsa…
Robbie Keane a beugró kapust is értékelte…
A 29 esztendős szenegáli labdarúgó legutóbb Törökországban futballozott…
A Shamrock Rovers és a Vikingur is váratlan győzelmet aratott!
A Fenerbahce és az Ajax is magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra…
Három évre kötelezte el magát!