Az olasz mester még a megsemmisítő derbit követően is ragaszkodik a taktikájához…
A lesérült Kylian Mbappe helyére állt be…
Csereként beállva volt eredményes…
Megvan az első vezéráldozat…
A Flamengo újabb döntőt vesztett el…
Varga Roland ezúttal gólpasszt adott…
Győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban az új edző…
A duplázó Alvaro Morata és Antoine Griezmann vezették győzelemre a “matracosokat” a madridi derbin…
A Győr hosszú emberelőnyben sem tudott győzni…
Az első bajnoki mérkőzésen, amelyen kezdőként lépett pályára…
A Napoli dél-koreai hátvédje az olasz bajnokság (Serie A) 2022-2023-as idényének befejezése után letölti hazájában a kötelező katonai szolgálatot…
(Photo by Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images)
Az olasz sajtó beszámolt róla, hogy a Napoli védője, Kim Min Dzse bevonul a dél-koreai seregbe, hogy letöltse kötelező katonai szolgálatát.
A 26 éves v édő ebből kifolyólag kihagyja a dél-koreai válogatott júniusi felkészülési mérkőzéseit, de a következő bajnoki évadra már időben kezdheti meg a felkészülést klubcsapatával, ugyanis Kim kedvezményesen, scak 21 napos kiképzésen vesz részt. Dél-Korában minden egészséges, 18-28 év közötti férfinek kötelező részt vennie egy 21 hónapos sorkatonai szolgálaton, de a kiemelkedő nemzetközi eredményt elérő sportolók kedvezményt kaphatnak. Mivel Kim tagja volt a 2018-as Ázsiai Játékokat megnyerő dél-koreai csapatnak, így csak háromhetes szolgálatot kell letöltenie.
Néhány évvel korábbn a Tottenham dél-koreai csillaga, Szon Hung Min ugyancsak ebből kifolyólag töltött 21 napot a hadseregben.
Az olasz mester még a megsemmisítő derbit követően is ragaszkodik a taktikájához…
A lesérült Kylian Mbappe helyére állt be…
Csereként beállva volt eredményes…
Megvan az első vezéráldozat…
A Flamengo újabb döntőt vesztett el…
Varga Roland ezúttal gólpasszt adott…
Győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban az új edző…
A duplázó Alvaro Morata és Antoine Griezmann vezették győzelemre a “matracosokat” a madridi derbin…
A Győr hosszú emberelőnyben sem tudott győzni…
Az első bajnoki mérkőzésen, amelyen kezdőként lépett pályára…
Remek formában kezdte a szezont a marokkói védő…
Mind a 8 gólt más játékos szerezte!
Dejan Stankovic a bajnokságban is győzelemmel mutatkozott be…
Az argentin támadó szerint a párizsi klub nem ismerte el, miután visszatért Katarból
Ponttal távozott a Tottenham az Emiratesből…
6 forduló után 5 pontot gyűjtött be Pochettino csapata…
Szoboszlai Dominik játékára ismét végig számított Jürgen Klopp…
Tovább menetel a Lommel a remek formában lévő fiatal magyar játékossal…
A Feyenoord 3-0-s vezetésénél beszüntették a játékot…
Újabb hazai gólgazdag mérkőzésen gyűjtötték be mind a 3 pontot a baszkok…
A bakiparádéba illő mérkőzésen sajnos a magyar védő is megvillant…
Ami ment a Manchester United ellen, az ezúttal visszaütött a Sirályoknak…
Pedig sokáig úgy tűnt, hogy közel a visszatérés…
Az Empoli történelmi szezonrajtot produkált ezzel a vereséggel!
Ezzel a góllal került előnybe a listavezető!