A játékos szerződése 2026 nyarán lejár, így az angolok reménykednek benne, hogy ár alatt megkaparintható…
A brazil középpályásnak 2026 nyaráig él a szerződése…
Conor Gallager után a PL-ben már szintén bizonyító középpályás lehet a nyári kiszemeltek egyike…
Mindkét idei meccset elvesztették…
Egymás után négy meccset vesztettek el a másodosztályban…
Böde Dániel nem tartja reálisnak a gólkirályi címet…
A Sporting CP játékosa a kiszemelt…
12 év után volt újra eredményes nevelőcsapatában…
Magabiztos győzelmet arattak az utolsó körben, az argentinok pedig kikaptak…
Az “oroszlánok” vezetőedzője, Unai Emery korábbi együttesétől igazolna fiatal csatárt, akit nagy ígéretnek tartanak…
(Photo by David Aliaga/NurPhoto via Getty Images)
A Fichajes értesülései szerint az Aston Villa a Villarreal játékosával, Nicolas Jacksonnal erősítené meg támadósorát Unai Emery kérésére. A 21 éves labdarúgót már januárban szerette volna a csapatában tudni az 51 éves szakember, de végül nem jött létre a transzfer. Az angolok nyáron viszont készek kifizetni a szenegáli játékos 30 millió eurós kivásárlási árát.
Jackson az elmúlt nyáron került fel a “sárga tengeralattjáró” első számú keretébe, aki pont a spanyol tréner kérésére csatlakozott a felnőttekhez. Ugyan sok ideig nem dolgozhatott Unai Emery kezei alatt a csatár, azonban úgy fest mégis meggyőzte őt, ha mindenáron leakarja őt igazolni.
A 21 éves afrikai játékos 26 spanyol bajnoki mérkőzésen 12 gólig és 4 gólpasszig jutott a 2022/23-as idényben. Értékét 15 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.com, szerződése 2026-ig szól a Villarreallal.
A játékos szerződése 2026 nyarán lejár, így az angolok reménykednek benne, hogy ár alatt megkaparintható…
A brazil középpályásnak 2026 nyaráig él a szerződése…
Conor Gallager után a PL-ben már szintén bizonyító középpályás lehet a nyári kiszemeltek egyike…
Mindkét idei meccset elvesztették…
Egymás után négy meccset vesztettek el a másodosztályban…
Böde Dániel nem tartja reálisnak a gólkirályi címet…
A Sporting CP játékosa a kiszemelt…
12 év után volt újra eredményes nevelőcsapatában…
Magabiztos győzelmet arattak az utolsó körben, az argentinok pedig kikaptak…
Az újabb vereség ellenére Keane elégedett volt a hozzáállással…
Remek mérkőzést láthattunk!
Robbie Keane első bajnoki győzelme még mindig várat magára a ‘zöld-fehérek’ kispadján…
A 15. helyre csúszott a Manchester United!
Sorozatban harmadszor ikszelt a címvédő…
Nikitscher Tamás végigjátszotta a mérkőzést!
Mindkét csapat kihagyott egy-egy büntetőt…
A katalán gárda ki akarja használni a riválisok pontvesztéseit
Ki tudták használni, hogy a véghajrára emberelőnybe kerültek!
Az OL a győzelmével beelőzte a Lille-t és fellépett az ötödik helyre, a Montpellier pedig maradt az utolsó helyen…
Egyre fáradtabb a Pool, de kitartott
Élmezőnybeli meccs maradt hétfő estére…
A barcelonai klub ezzel a pontszerzéssel elmozdult a kiesőzónából!
A kékeknél csak epizódszerep jut neki…