Az olasz mester még a megsemmisítő derbit követően is ragaszkodik a taktikájához…
A lesérült Kylian Mbappe helyére állt be…
Csereként beállva volt eredményes…
Megvan az első vezéráldozat…
A Flamengo újabb döntőt vesztett el…
Varga Roland ezúttal gólpasszt adott…
Győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban az új edző…
A duplázó Alvaro Morata és Antoine Griezmann vezették győzelemre a “matracosokat” a madridi derbin…
A Győr hosszú emberelőnyben sem tudott győzni…
Az első bajnoki mérkőzésen, amelyen kezdőként lépett pályára…
Az argentin bajnokságban (Liga Profesional) Lanús legendás veterán játékosa megerősítette, hogy az idei már tényleg pályafutása utolsó éve lesz…
(Photo by Rodrigo Valle/Getty Images)
A nyáron már a 43. születésnapját ünneplő José Sand elárulta, hogy a 2023-as naptári esztendő végéig folytatja pályafutását a Lanúsban, utána végleg szögre akasztja a stoplist:
Sand 170 góljával a Granata történetének valaha volt legeredményesebb játékosa. Első ízben 2007 és 2009 között szolgálta a csapatot, amikor két idény alatt 59 gólt vágott. Később 2016 és 2018 között, a második megszakítás alkalmával “csak” 44 találatra volt képes, utoljára pedig 2018. decemberében tért haza, a közös történet azóta is tart. A Liga Profesional 2022-es kiírásában 20 meccsen öt gólt szerzett, a jelenleg futó idényben hat pályára lépés alatt kétszer talált be.
A veterán támadó 2008-ban és 2016-ban egyaránt bajnoki címhez segítette szeretett klubját.
A Lanús az előző idény gyengébb szereplése után pillanatnyilag a hatodik helyet foglalja el a Liga Profesional 2023-as felvonásában.
Az olasz mester még a megsemmisítő derbit követően is ragaszkodik a taktikájához…
A lesérült Kylian Mbappe helyére állt be…
Csereként beállva volt eredményes…
Megvan az első vezéráldozat…
A Flamengo újabb döntőt vesztett el…
Varga Roland ezúttal gólpasszt adott…
Győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban az új edző…
A duplázó Alvaro Morata és Antoine Griezmann vezették győzelemre a “matracosokat” a madridi derbin…
A Győr hosszú emberelőnyben sem tudott győzni…
Az első bajnoki mérkőzésen, amelyen kezdőként lépett pályára…
Remek formában kezdte a szezont a marokkói védő…
Mind a 8 gólt más játékos szerezte!
Dejan Stankovic a bajnokságban is győzelemmel mutatkozott be…
Az argentin támadó szerint a párizsi klub nem ismerte el, miután visszatért Katarból
Ponttal távozott a Tottenham az Emiratesből…
6 forduló után 5 pontot gyűjtött be Pochettino csapata…
Szoboszlai Dominik játékára ismét végig számított Jürgen Klopp…
Tovább menetel a Lommel a remek formában lévő fiatal magyar játékossal…
A Feyenoord 3-0-s vezetésénél beszüntették a játékot…
Újabb hazai gólgazdag mérkőzésen gyűjtötték be mind a 3 pontot a baszkok…
A bakiparádéba illő mérkőzésen sajnos a magyar védő is megvillant…
Ami ment a Manchester United ellen, az ezúttal visszaütött a Sirályoknak…
Pedig sokáig úgy tűnt, hogy közel a visszatérés…
Az Empoli történelmi szezonrajtot produkált ezzel a vereséggel!
Ezzel a góllal került előnybe a listavezető!