A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Az olasz transzferguru, Fabrizio Romano szerint még közel sem lassítanak a szaúdiak, ezúttal Roberto Firmino leigazolása került terítékre…
(Photo by ANP via Getty Images)
Vasárnap éjjel a Chelsea sztárja, Kalidou Koulibaly is Szaúd-Arábiát választotta karrierje következő állomásának, azonban a londoniak védőjének leigazolása úgy tűnik még mindig csak a kezdet volt, hiszen az olasz transzferguru, Fabrizio Romano szerint a gépezet még közel sem áll le, ezúttal pedig a Liverpool lejáró szerződésű játékosa, Roberto Firmino a kiszemelt.
Firmino az Al Ahli együttesétől kapott megkeresést, és a költözés már csak a játékoson múlik, akit a hét folyamán várnak orvosira, ha rábólint a mesés ajánlatra.
A 31 éves brazil támadó 362 mérkőzésen szerepelt a Liverpool színeiben ez alatt pedig 111 gólt és 79 gólpasszt jegyzett a neve mellett.
A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Továbbra is remekel vele a csapat!
Brazil labdarúgót szemeltek ki a Vörösök…
A klubelnök erősítette meg a változást…
A klub nyitott az ötletre…
Több nagy múltú csapat került a mezőnybe…
Komoly összegre számítanak támadójukért a németek…
A hosszú ideje rebesgetett létszámemelés is szóba került…
Leírhatatlan boldogság érte az újoncot…
Kialakult néhány izgalmas négyes…
Hivatalos bejelentés egyelőre nem született…
Sikerült bennmaradni az A-ligában…
Megannyi klub érdeklődik a játékos iránt…
Ezredik mérkőzését játssza a nemzeti csapat…