A magyar bajnoki címvédő Ferencváros végre bejelentette a tunéziai középpályás érkezését, akivel a hírek szerint már hetekkel ezelőtt megegyeztek…
A Ferencváros hivatalos honlapján számolt be róla, hogy szerződtette a tunéziai válogatott középpályását, Mohamed Ali Ben Romdhane-t.
A 23 éves középpályás egész eddigi karrierje során az Esperance de Tunis csapatát erősítette, melyet most szabadúszóként elhagyott. Ben Romdhane az elmúlt idényben 38 tétmérkőzés alatt középpályás létére 14 gólt szerzett. A zöld-fehéreknél már télen is felmerült az átigazolásának lehetősége, klubja azonban nem volt hajlandó megválni tőle. Összességében ötszörös tunéziai bajnok, egyszeres Szuperkupa-győztes, emellett a 2018/2019-es idényben megnyerte az afrikai Bajnokok Ligáját is csapatával.
Ben Romdhane 2019 óta 28 alkalommal lépett pályára a tunéziai válogatottban, részt vett a 2022-es világbajnokságon is, ahol a franciák elleni, 1-0-ra megnyert csoportmérkőzésen kezdőként 73 percet játszott.
A Ferencváros ezzel már a tizedik új igazolását jelentette be a nyári transzfer-időszakban.
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…