magyar foci
Kijelölték a menetrendet: július végén rajtol az NB I következő szezonja
A lebonyolításban nem lesz változás, a 12 csapat mindegyike három alkalommal találkozik minden ellenfelével…
Simple Női Kupa: hetedszer lett győztes, a Ferencváros magabiztosan nyerte a döntőt
Három gól és egy újabb trófea…
NB II: négy pontot levontak az egyik csapattól, veszélybe kerülhet a bennmaradása – HIVATALOS
Visszacsúsztak a 12. helyre…
Búcsúzik a régi lelátó, megkezdődik stadionfelújítás Kecskeméten – HIVATALOS
700 millióból kap tetőt a városi lelátó…
Csütörtöktől kaphatók a jegyek az idei Magyar Kupa-döntőre
A Puskás Aréna számára ez a mérkőzés egyfajta főpróba is lesz…
Keane elégedett a győzelemmel, de több gólt várt a Fraditól
„Lőhettünk volna többet is” – Magabiztos Fradi-siker a Paks ellen…
NB II: idegenbeli győzelemmel biztosította feljutását a Vasas – KÖRKÉP
Menekülés az alsóházban: az utolsó három csapat közül kettő is nyerni tudott…
Zöld lámpa a magyar kluboknak: minden licenckérelmet első körben elfogadott az MLSZ
A női szakág fejlődését jelzi, hogy négy klub a nemzetközi (UEFA) klublicencet is sikeresen megszerezte…
„Őszintén szembe kell néznünk a hibákkal” – így vezetett a DVTK útja a kiesésig
A cél egyértelmű: a szavak helyett a tetteknek kell beszélniük a következő szezonban…
Bejelentést tett a klub, ötgólos vereség után született döntés az NB I-es edző jövőjéről – HIVATALOS
A tulajdonos szerint a keret fejlődése töretlen, és közösen szeretnének továbblépni a következő idényben…
NB II: a BVSC szállította a forduló legnagyobb meglepetését – Ime a forduló válogatottja
Mutatjuk a forduló válogatottját, a legjobb cserét és edzőt…
NB I: az elmúlt tíz év legnézettebb meccse volt a Győr-Ferencváros rangadó
Több mint 350 ezren nézték a meccset…
Fél csapatnyi távozó Fehérváron: Nikolics Nemanja bajnoki címet és azonnali feljutást vár
A Vidinek kötelező lesz a bajnoki cím az NB II-ben…
„Holnaptól már távozhatnak is” – Révész Attila kíméletlen őszinteséggel kritizálta játékosait az MTK elleni vereség után
A klub mindenese nem kertelt az MTK elleni vereség után: „Hívom a menedzsereiket, holnaptól már távozhatnak is!”
Új pályázatot írtak ki az NB I mérkőzéseinek közvetítési jogaira
Hosszú évek után reális esély mutatkozik a váltásra…
NB I: Szélesi Zoltán nem akarja túlmisztifikálni a 7-2-es győzelmet
Kiszakadt a gólzsák az NB I 30. fordulójának nyitómeccsén…
Női vb-selejtező: a kiütéses győzelem után hazai pályán folytatja a magyar válogatott
Ahogy Csiki Anna fogalmazott: „Ettől az ötgólos győzelemtől nem fogunk elszállni.”
Lőw Zsolt: „Az osztályozó a futball ünnepe lehet”
Az MLSZ szakmai alelnöke elárulta a részleteket és az indoklást…
NB I: fontos szabályváltozásról határozott az MLSZ – HIVATALOS
Már régóta lógott a levegőben, a klubok akarata érvényesült…
NB I: sorsdöntő hétre készül az éllovas ETO FC Győr vezetőedzője
Hamarosan eldőlhet a bajnoki cím sorsa…
Nem kegyelmezett az MLSZ: pénzbüntetés a Honvédnak, a Debrecennek és a ZTE-nek is
További eljárásokat is indítottak…
Egyenesen Elefántcsontpartról érkezett fiatal játékos Újpestre – HIVATALOS
Első körben a második csapatnak segíthet…