NB II: idegenbeli győzelemmel biztosította feljutását a Vasas – KÖRKÉP
A magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) 27. fordulós mérkőzéseinek nagy részét vasárnap játszották le…
Az éllovas Vasas 2-0-s győzelmet aratott a tíz forduló óta veretlen Videoton vendégeként, ezzel az angyalföldiek matematikailag is bebiztosították feljutásukat az NB I-be. Erős Gábor csapatának tíz pont az előnye három fordulóval a vége előtt a harmadik helyezett előtt. A második helyen álló Budapest Honvéd hétfő este fog pályára lépni. A harmadik Kecskemét 5-1-re kiütötte a Tiszakécskét, a negyedik Mezőkövesd Zsóry viszont csak egy pontot szerzett ebben a fordulóban, így kettőjük közt már öt pont a különbség. Négy fordulón belül a harmadik győzelmét aratta a hetedik helyen tanyázó Kozármisleny, míg a felsőházban a Karcag és az Ajka is egy-egy pontot szerzett. Az utolsó három helyen álló csapatok közül kettő is győzött a hétvégén: a Budafok egymást követő három vereség után legyőzte a tavasszal összeomló Szegedet, így bennmaradó helyre lépett. A Békéscsaba a hazai gól nélküli döntetlenjével kieső helyre került a Szentlőrinc mellé, amely a legutóbbi sikere ellenére egy ponttal még mindig kevesebbet gyűjtött, mint a két legközelebbi riválisa.
A 27. forduló eddigi eredményei és további programja
Budafok – Szeged 2-0
Csákvár – Kozármisleny 0-2
Kecskemét – Tiszakécske 5-1
Mezőkövesd – Ajka 1-1
Szentlőrinc – BVSC-Zugló 2-0
Videoton – Vasas 0-2
Békéscsaba – Karcag 0-0
Budapest Honvéd – Soroksár hétfő, 20:00 (tv: M4 Sport)
A bajnokság aktuális állása