Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a klubok
Hiába próbálkozott a Bayern München…
A csapatkapitányi karszalag is rákerült…
A jól bevált régi müncheni recept…
Arne Slot rendszere kedvezőbb lehet a számára…
A fiatal középhátvéd Míchel külön kérésére érkezett a katalánokhoz…
Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő sevillai alakulat a Wolverhampton lejárt szerződésű szélsőjét kaparintaná meg.
(Photo by Visionhaus/Getty Images)
A Fichajes értesülései szerint a Real Betis a Wolverhampton lejárt szerződésű támadóját, Adama Traorét szeretné leigazolni. A forrás úgy tudja, hogy egy nagyon komoly ajánlatot készülnek lerakni a 27 éves szabadúszó labdarúgó elé a “zöld-fehérek”, mert mindenképpen megakarják őt kaparintani.
A “farkasok” ugyan próbálták meggyőzni a spanyol szélsőt a maradásról, és Julen Loperegoui is komoly szerepet szánt volna neki a jövőben, azonban a játékos prioritása az, hogy visszatérjen hazájába.
Traoré 2018-ban igazolt a Wolverhamptonhoz 20 millió euróért cserébe a Middlesbrough-tól. Azóta 194 tétmérkőzésen bizonyíthatott az angol csapatnál, amelyeken 14 gólt és 20 gólpasszt jegyzett.
Egyes spanyol források szerint a Betis mellett a Celta Vigo és a Valencia is próbálja meggyőzni a támadót a közös folytatásról.
Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a klubok
Hiába próbálkozott a Bayern München…
A csapatkapitányi karszalag is rákerült…
A jól bevált régi müncheni recept…
Arne Slot rendszere kedvezőbb lehet a számára…
A fiatal középhátvéd Míchel külön kérésére érkezett a katalánokhoz…
Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…