A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
A francia bajnokságban (Ligue 1) szereplő Nice együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződtették az Atalanta szélsőjét, Jeremie Bogát.
(Photo by Silvia Lore/Getty Images)
A Nice együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy megszerezték az Atalantától Jeremie Bogát. A francia klub 18 millió eurót fizetett a bergamói alakulatnak Boga játékjogáért, ami különböző bónuszok teljesülése esetén még további 2 millió euróval emelkedhet. Az elefántcsontpari játékos 4 évre kötelezte el magát új csapatánál, ahol reményei szerint jóval sikeresebben alakul majd a pályafutása, mint az Atalantánál.
Jeremie Boga 2022 januárjában a Sassuolotól került fél évre kölcsönbe az Atalantához, akik ezt követően 22 millió euró ellenében végleg megvásárolták őt. Az itt eltöltött másfél éve azonban nem sikerült olyan jól, mint a Sassuolonál, a bergamói csapatban ugyanis 47 meccsen mindössze 4 gólig és 6 gólpasszig jutott, Gasperini mester pedig nem számolt vele meghatározó játékosként a keretben, így mindkét fél számára jól jött a Nice megkeresése.
✍️ Maintenant, Nissa c’est avec toi ❤️🖤#OGCNice pic.twitter.com/oPIixfT16t
— OGC Nice (@ogcnice) July 25, 2023
A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Továbbra is remekel vele a csapat!
Brazil labdarúgót szemeltek ki a Vörösök…
A klubelnök erősítette meg a változást…
A klub nyitott az ötletre…
Több nagy múltú csapat került a mezőnybe…
Komoly összegre számítanak támadójukért a németek…
A hosszú ideje rebesgetett létszámemelés is szóba került…
Leírhatatlan boldogság érte az újoncot…
Kialakult néhány izgalmas négyes…
Hivatalos bejelentés egyelőre nem született…
Sikerült bennmaradni az A-ligában…
Megannyi klub érdeklődik a játékos iránt…
Ezredik mérkőzését játssza a nemzeti csapat…