Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Magyar idő szerint csütörtök hajnalban a két csapat az USA-ban játszott egymással felkészülési találkozót, amely a lefújást követően is tartogatott érdekességeket (…)
(Photo by Harry How/Getty Images)
(…) Az 5:3-as Arsenal-sikert követően az FC Barcelona trénere, Xavi ugyanis az angolok hozzáállását és motivációját kifogásolta, üzenve kollégájának, Mikel Artetának, hogy ‘csupán’ felkészülési találkozót játszott a két csapat.
“Elmondtam Artetának is, hogy meglepett ez a találkozó! Olyan volt mintha a Bajnokok Ligájában játszanánk! Tudtommal egy felkészülési összecsapás volt… Nem értettem, hogy miért játszik ekkora intenzitással az Arsenal, csupán arra tudok gondolni, hogy függetlenül sok mindentől, a futballban végül mindenki nyerni akar.” – fogalmazott a lefújást követően Xavi, aki hamar megkapta a választ Artetától.
“Mindketten tudjuk, hogy a futball a játékosoké. Mind a ketten játszottunk már 70000 ember előtt, egy olyan meccset, amikor a nézők és a szurkolás hatására mondhatni felrobban a pálya. Bármit is mondjon ilyenkor egy edző, a játékosokat bizony magával tudja ragadni a meccsek hangulata!” – zárta rövidre a témát Arteta, aki annyit azért még elismert, hogy ő sem feltétlenül ekkora tempót, keménységgel és szabálytalanságokkal tarkítva követelt meg csapatától.
(…) Azt pedig, hogy miről is beszélt a két vezetőedző, talán Ronald Araujo és Gabriel Jesus összecsapása tökéletes példázza:
Pas de pitié pour Ronald Araujo face à Gabriel Jesus ! 👊🏽pic.twitter.com/2YSAmmX9ND
— Club Football ⚽️ (@Clubf00tball) July 27, 2023
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!
A Premier League helyett közvetlen vetélytársnál folytatja…