Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Brutális erősítést vihet végbe az Al Nassr a nyár folyamán, hiszen a legfrissebb sajtóértesülések szerint a Paris Saint-Germain megbízható védője, Marquinhos is célkeresztbe került a klubnál…
(Photo by Jean Catuffe/Getty Images)
Nem panaszkodhat a nyár folyamán Cristiano Ronaldo, hiszen Brozovic és Telles leigazolása után újabb nevek érkezhetnek az Al Nassr színeibe Európából, a legfrissebb beszámolók szerint ugyanis Sadio Mané mellett a Paris Saint-Germain brazil védője, Marquinhos is érkezhet.
A francia lapok értesülései szerint a játékos ügynökei és a klubja is elfogadta a felkeresést, így megkezdődtek a tárgyalások a 29 éves brazil klubváltásáról, aki igencsak kihúzta a gyufát a vezetőségnél a legújabb, Kylian Mbappe ügyben tett nyilatkozatával.
A PSG védőjének 2028 nyaráig szóló szerződése van a klubbal, a becsült piaci értéke pedig 65 millió euró, így az Al Nassr igencsak mélyen fog belenyúlni a zsebébe, amennyiben komolyan gondolja a játékos leigazolását…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!